Keresés

Szóljatok a polgármesternek – Gulácsi Erika szórakoztató és önkritikus könyvének bemutatója

Gulácsi Erika volt szalatnaki (Magyarország, Baranya vármegye) polgármester szórakoztató, tanulságos és önkritikus könyvével, illetve a szerzővel is megismerkedhetnek a 12. Szent László Napok résztvevői.
A könyv egy sajátos külső és belső utazás története, amely a fővárosból indul és egy egészen kicsi eldugott faluban végződik. A teljesen átlagos budapesti család, álmodozó értelmiségi sarja egyszer csak úgy dönt, hogy vidéken próbál szerencsét. Az élet úgy hozza, hogy polgármester lesz. Első látásra egyszerűnek tűnő feladat nem várt nehézségeket okozott.
„Sokáig nem gondoltam, hogy vidéken fogok élni, pláne, hogy egyszer polgármester is leszek. Nem vagyok igazi falusi, a csirkepucolástól még mindig idegenkedem, de a városi tumultus már kifejezetten zavar. A történet egy volt fővárosi nő bukdácsolása az ország egyik négyutcás településén, iróniával, humorral fűszerezve. Sztori van, csattanó nincs.” – olvashatjuk az ajánlóban.

A szerzővel Habinyák István szervező beszélget.
Helyszín: nagyváradi vár, M épület
Időpont: 2024. június 30., vasárnap, 17 óra

Bejegyzés megosztása
Facebook
Email