A Szent László Napok egyik első rendezvénye a kezdetek óta az a kerékpártúra, amelyet a Magyar Polgári Egyesület szervez meg Nagyvárad és Biharkeresztes között Szent Lászlótól Szent Lászlóig cím alatt.
Az előre eltervezett időpontban, június 23-án, vasárnap reggel kilenc óra után villámlás, mennydörgés és eső fogadta a nagyváradi Szent László téren a bátor bringásokat, akik az időjárás viszontagságai ellenére is útra keltek. A szervezők az időjárási körülmények miatt egy órával elhalasztották az indulást, de a rajtra így is közel harminc biciklis érkezett, nem csak Nagyváradról.
Két kitartó kerékpáros korán reggel Berettyóújfaluból indult el Nagyváradra, hogy csatlakozzanak a bringatúra résztvevőihez.
Az indulás előtt Nagy József Barna, a rendezvényt immár 12. alkalommal megszervező Magyar Polgári Egyesület elnöke köszöntötte a résztvevőket. Ő maga a túra vezetőjeként részt is vett a kerékpározáson. Emlékeztetett: a bringatúrák célja egyrészt az, hogy felhívják a figyelmet a Szent László Napokra, és meghívják a rendezvényekre a biharkeresztesi és a határ mentén élő magyarokat. Másrészt a mozgás, a kerékpározás és a bicikliutak fontosságára, az egészséges életmódra is felhívják a figyelmet. Nagy József Barna ezzel kapcsolatban arról is szólt, hogy sajnos a Biharkeresztes felé vezető bicikliút nagyon elhasználódott, elhanyagolt, nem tartja karban senki, több helyen hiányos, gödrös, bokrokkal benőtt és különösen az útba eső településeken nagyon szemetes is.
A Szent László Napok szervezői nevében Szilágyi Zsolt köszöntötte még a résztvevőket, majd szemerkélő esőben indult útnak a csapat, de szerencsére nagyobb esőben sem a Biharkeresztesre vezető úton, sem hazafelé nem volt részük a bringázóknak.
Biharkeresztesen Szent László király főtéri szobránál Dani Béla polgármester várta a csapatot. A Magyar Polgári Egyesület elnöke megköszönte a polgármesternek, hogy immár sok-sok éve fogadják a nagyváradi kerékpárosokat. Mint elmondta, Biharkeresztest és Nagyváradot jelenleg egy határ választja el, de a gondolatainkban, a szívünkben nincs határ, minden történelmi körülmény, esemény ellenére is, összetartozunk.
Dani Béla is üdvözölte a résztvevőket, ő is az összetartozásra hívta fel a figyelmet. Mint elmondta, a Szent László Napok rendezvényeit immár sajátjuknak is tekinthetik, hiszen Biharkeresztesről szinte minden nap jönnek érdeklődők Nagyváradra a Szent László Napok alatt, ő maga is több rendezvényen vesz részt. A rövid köszöntő után meghívta a kerékpározókat a művelődési házba, hogy ott egy kicsit felfrissülve, immár újult erővel induljanak haza, Nagyváradra.