Keresés

12. Szent László Napok – A határtalan jókedvé volt a főszerep

Az előrendezvényekkel együtt kilenc nap, mintegy száz esemény, nagyjából 50 ezer résztvevő – vonhatjuk meg a 2024. június 24–30. között „Határtalan fesztivál” mottóval lezajlott, 12. Szent László Napok mérlegét. Mindez pedig nem jöhetett volna létre az hét főtámogató, a három kiemelt támogató, tizenhárom támogató és adományozó nélkül, a nívós programok biztosításában pedig a főszervező Szent László Egyesülettel vállvetve dolgozott együtt öt társszervező, öt kiemelt partner és tizenkét partnerszervezet, a kulturális fesztivál népszerűsítésében pedig tizenhét médiapartner segédkezett.

Mint Zatykó Gyula főszervező a fesztivált záró beszédében is kiemelte, érdekes keretet ad a Szent László Napok és a nagyváradi vár viszonyának az, hogy a 2024-es eseményt éppen Zorán koncertje zárja. Kilenc évvel ezelőtt, 2015-ben ugyanis a Szent László Napok „hódította meg” a gyönyörűen felújított középkori várat, azaz ez volt az első rendezvény a munkálatok lezárása után, a zárónapon pedig akkor is Zorán adott koncertet. 2024-ben pedig sajnálatos módon a Szent László Napok az a fesztivál, amely „lakatot tesz” a várra, vagyis az utolsó fesztivál, amelynek megszervezését engedélyezték a jól bevált helyszínen, biztonsági okokból a jövőben már csak a várárokban lehet hasonló tömeget bevonzó eseményeket szervezni.

A Szent László Napok ezúttal is sokakat bevonzott a nagyváradi várba, főként a fesztivált csúcsra járató hétvégén pezsdült fel az élet a középkori falak között. A pénteki nap az esős időjárás miatt kicsit nehezen indult be, de Deák Bill Gyula koncertjére már elvonultak a viharfelhők, és semmi sem akadályozta, hogy fantasztikus élményben legyen részük a fesztiválozóknak. Az égiek szombaton és vasárnap is gyönyörű időt biztosítottak, így tényleg a határtalan jókedvé volt a főszerep: a délelőtti órákban főként a legkisebbeket, délután-este pedig minden korosztályt megcélzó események várták az érdeklődőket.

A már említett sztárvendégek mellett fellépett Kowalsky meg a Vega, volt ABBA Tribute Show, és felcsendültek Máté Péter és Cserháti Zsuzsa slágerei is Mahó Andrea, Miller Zoltán és Vágó Bernadett előadásában. Zenekarával, a Fényerővel érkezett a fesztivál színpadára Molnár Levente világhírű operaénekes, a gyermekeket pedig számos izgalmas kaland mellett Tompeti és Barátai várták, Mosó Masa mosodája címmel pedig a Veronaki zenélt a legkisebbeknek, illetve a nosztalgiázni vágyó „nagyobbaknak”. A helyi zenekarok közül színpadra állt a Stevie Ker, a Hakeshet Klezmer Band és a Rius & The Band.

Üde színfoltjai voltak a fesztiváli kavalkádnak a Pavane Zászlóforgatók, a Pavane Táncegyüttes és a Renaissance Consort közös bemutatója pedig igazi középkori időutazásra invitált, de huszárokkal is lehetett fotózkodni a Hungarikumokat bemutató sátor környékén és idén újra volt lovas program is.

Az aktuális világpolitikai események is terítéken voltak, dr. Somkuti Bálint magyarországi hadtörténész, biztonságpolitikai elemző és Balogh Levente, a Krónika lapszerkesztője, politikai elemző a Háborúk kora című panelben a mi mindennapjainkra is kiható eseményekről értekezett.

A 12. Szent László Napok határtalanságát pedig tovább fokozta az, hogy június 29-én, szombaton Nagyvárad és egyben a Szent László Napok volt a főszereplő a Kossuth Rádió műsorfolyamában, az Országjáró című műsorban öt órán át minden a Körös-parti városról, történelméről és jelenéről, az itt élő emberekről és természetesen a kulturális fesztiválról szólt.

Kiemelt és közönségmágnes eseménye volt a 12. Szent László Napoknak a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Boldogasszony tenyerén című előadása, amelyet a nyitógálán láthattak az érdeklődők, illetve a Kecskeméti Katona József Színház Az Ég tartja a Földet – Erzsébet, a szerelem szentje című musicalje, amelyre amúgy Nagyváradra érkezett Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke és egyben az előadás szövegkönyv- és dalszövegírója. A Szent László Napokat záró hétvégén Wittner Mária szabadságharcos életét bemutató kiállítást is megtekinthettek az érdeklődők a nagyváradi várban, a tárlatot fővédnökként megnyitotta Németh Szilárd kormánybiztos, a Fidesz országgyűlési képviselője és alelnöke. Jó hír ugyanakkor azoknak, akiknek nem volt alkalmuk megnézni a tárlatot, hogy a kiállított anyag még nem hagyja el Nagyváradot, hanem átköltözik a Partiumi Keresztény Egyetem Teleki (Városháza/Primăriei) utcai épületébe, és július 12-éig várja a látogatókat.

Részletek, képes, videós, szöveges beszámolók a fesztiválról a Szent László Napok honlapján, Facebook- és Instagram-oldalán, és szintén ott lehet tájékozódni arról, hogy a 12. Szent László Napok idején megnyitott kiállítások meddig tekinthetőek még meg.

A 2024. június 24–30. között lezajlott 12. Szent László Napok főtámogatója az OTP Bank Románia, főtámogató intézményei a Nemzeti Kulturális Alap, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a MOL–Új Európa Alapítvány, a Bihar Megyei Tanács és Nagyvárad polgármesteri hivatala volt.

Találkozzunk jövőre is! – üzenik a Szent László Napok szervezői mindenkinek, határon innen és túl.

Bejegyzés megosztása
Facebook
Email