Az Ég tartja a Földet – Erzsébet, a szerelem szentje című, nagysikerű musical előadását hozza el a 12. Szent László Napokra a Kecskeméti Katona József Színház. Az előadás rendezője Cseke Péter – a nagyváradi származású, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész-rendezővel, színházigazgatóval 2022-ben a Szent László Napokon is találkozhattak a váradiak.
Az előadás a Bihar Megyei Kulturális Központ és a Magyar Polgári Egyesület szervezésében, a Bihar Megyei Tanács támogatásával, a Színházat mindenkinek programsorozat részeként kerül megszervezésre.
Helyszín: Szigligeti Színház
Időpont: 2024. június 28., péntek, 18 óra

A belépő jelképes 5 lej. Igényelhető a Szent László Egyesület székhelyén (Nagyvárad, Kálvin János utca 1. szám) június 19-étől, szerdától, munkanapokon 10.00–18.00 óra között.
Az Ég tartja a Földet. Ez a titok egy olyan kislány szívében ölt alakot, akinek születését a csillagokból jövendölték. II. András király gyermekét a hatalmi érdekek elszakították a családjától. Messze hazájától jelölték ki a jegyesét, a türingiai őrgróf fiát, miközben anyját idegen származása miatt gyilkolták meg. Hogyan lehet ennyi veszteséget túlélni? Árpád-házi Szent Erzsébet szívét azonban a tragédiák nem kérgesítették meg. Sőt! Csordultig telt életörömmel és szeretettel.
A zenés színdarab nem csupán egy szent élettörténete, hanem szembenézés az emberi gyarlósággal, az emberi lélek önzetlen nagyságával. Korkép Magyarországról, amelyet a hatalomnak hízelgő, korrupt főurak összeesküvései gyengítenek. Trónviszályok, gyilkosságok szövevényén át rajzolódik ki egy fiatal nő portréja, akinek jósága, hite a későbbi IV. Béla királynak is erőt adott a tatárok dúlta ország újjáépítéséhez. Isten kegyelme tartja az emberi életet. Ez Szent Erzsébet üzenete nekünk. A titok ott van mindannyiunk szívében…
A világ leghíresebb magyar szentje négy alkotót ihletett meg, és most kiváló művészek szavain, énekén, színpadi produkcióján keresztül mutatja be a kort és a történelmi időket is, melyben Erzsébet született és melynek máig ható üzenete van.
Szereposztás:
ERZSÉBET BORI RÉKA
LAJOS KOLTAI-NAGY BALÁZS
WALTER LOVAG BUCH TIBOR
II. ANDRÁS SIPOS IMRE
GERTRÚD SZABÓ DOROTTYA
ZSÓFIA MÄRCZ FRUZSINA
HERMANN GRÓF PÁL ATTILA
MAGISTER KONRÁD FERENCZ BÁLINT
GUDA SZEGVÁRI JÚLIA
IZOLDA HAJDÚ MELINDA
WALTRAUD KOVÁCS GYOPÁR
VOLKER ORTH PÉTER
BÉLA VARGA-HUSZTI MÁTÉ
ALBERT MESTER KELEMEN ÖRS
HENRIK MECHLE CHRISTIAN
GODEHARD LAKATOS MÁTÉ
VINCENTIUS SIPOS ÁRON
IX. GERGELY PÁPA CSELÓCZKI TAMÁS
FRIGYES CSÁSZÁR KÖRTVÉLYESSY ZSOLT
valamint a színház énekkara, tánctagozata
kis Erzsébet Varnyú Szonja Gabriella
kis Guda Berkecz Petra
kis Lajos Kiss-Berdó Marcell
kis Hermann Dinka Botond
kis Ágnes és kis Zsófia Cserháti-Szalontay Lilien
kis Béla és kis Hermann Krémer Máté
kis Gertrúd Horváth-Kenderes Annabella
Zenei vezető: Károly Kati, zenei munkatársak: Drucker Péter, Iván Sára
Hangszerelés: Kiss Gábor
Díszlettervező: Szendrényi Éva
Jelmeztervező: Berzsenyi Krisztina
Koreográfus: Túri Lajos Péter
Világítástervező: Madarász (Madár) János
Koreográfusasszisztens: Raj Martin
Rendező: CSEKE PÉTER
Súgó: Ba Éva
Ügyelő: Domján Sándor, Csitári Tamás
Rendezőasszisztens: Konyári Tamás, Hűbér Tünde
