Immár hagyományos programja a Szent László Napoknak a Nagyváradról elszármazottak találkozója. Az idén június 19–25. között zajló kulturális fesztiválon is várják a szervezők a más városokban vagy éppen külföldön élőket egy nagy találkozásra – ahogyan az ünnep idei mottója is szól – az itt élőkkel. Az idei esemény meghívottjai Dimény Áron, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze, akivel kollégája, Vindis Andrea színművész beszélget, valamint Balogh Erika Svédországban élő társadalomismeretek–angol szakos tanár, világutazó, akit Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője faggat életéről, nagy utazásairól.
Időpont: június 24., szombat, 10 óra.
Helyszín: nagyváradi vár, M épület, alagsor
A Szent László Napokról további részleteket megtalálhatnak a fesztivál honlapján (szentlaszlonapok.ro), illetve Facebook- és Instagram oldalán.