Könyvek Debrecenből, Debrecenről a 11. Szent László Napokon

Nagyvárad testvérvárosával ismerkedhetünk meg izgalmas művek révén a Szent László Napok zárónapján, vasárnap 15 órától a Könyvek Debrecenből, Debrecenről című előadáson, amikor is bemutatják a Méliusz Juhász Péter Könyvtár kiadványait.

A kicsiket és nagyokat egyaránt megszólító kiadványok ismertetőjén közreműködők Lakner Lajos irodalomtörténész, Déri Múzeum tudományos igazgatóhelyettese, valamint Löki Viktor és Harangi Attila szerzők.

Helyszín: nagyváradi vár, M épület
Szervező: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, Partium Ház

A művekről dióhéjban:

• A fiatal, önkéntes helytörténeti kutatók, Harangi Attila és Löki Viktor 21 debreceni cívisház és lakóik történetének dokumentálására vállalkoztak. A Debreceni cívisházak és lakóik nyomában című könyv alapja a helyszínbejárás során készített fotósorozat a házakról és lakóikról. Emellett interjúk formájában rögzítésre került ezeknek a házaknak a története. A jelenlegi lakóktól első kézből megismert, személyes hangvételű történetek a tudományos igényű levéltári kutatások során feltárt korabeli források adataival egészültek ki. Munkájukkal a szerzők arra vállalkoztak, hogy a bemutatott házak révén az olvasó átfogó képet kaphasson Debrecen cívisházairól. Céljuk volt továbbá, hogy feltárják, mit jelent a múlt, a házak és a cívisek története a jelenben, ami a jövőjük alakításához, a megőrzésükhöz is hozzájárulhat, felhívják a figyelmet lakóhelyünk ezen értékeire, megőrzésük fontosságára.

• Löki Viktor egyedülálló módon fényképezi végig városunk utcáit, melyekhez eddig mintegy 80 interjút készített fotózás közben Debrecen lakóival. A fotóanyag egyedülállósága, művészi és helyi értéke, az interjúk megismételhetetlensége teszi egyedivé azt az anyagot, melynek könyv alakban – Debreceni egypercesek címmel –történő megjelentetése a helyi identitás erősítésének páratlan eszközét jelenti.

• Az én Debrecenem címmel – külföldi példa ihlette kezdeményezés alapján – helyi grafikusok, illusztrátorok ötlete alapján tervezett könyv a fiatalabb korcsoportot célozza meg. A gyerekeknek szánt műben elsősorban debreceni híres írókhoz, költőkhöz köthető helyeket, illetve jellegzetes helyi eseményeket szeretnénk bemutatni, a gyerekek életkori sajátosságiaknak megfelelő nyelvezettel, verses formába öntve. A könyvben megjelenő helyek gazdagon illusztrált képei, grafikái mellett kortárs versek is szerepelnek, illetve kommentárok is színesítik a könyvet, melyekkel a gyerekek nyelvén szeretnénk hasznos információkat átadni az illusztrációkon látható témákban. Ehhez a kiadványhoz kapcsolódik egy foglalkoztatókönyv. A kifestő és foglalkoztató könyv segít a gyerekeknek játékos formában elmélyíteni a korábban kiadott, Az én Debrecenem c. könyvben olvasottakat.  A kötet elsődleges célja Debrecen város bemutatása annak történetén és jellemző helyszínein keresztül. A gyermekeket megszólítandó nagyméretű, látványos képtáblákra épülő kiadvány jelenetei játékos formában megírt – vegyesen versek és szövegek –, mégis konkrét tudásanyagot mutatnak be. A könyvtest formátuma a közös olvasást segíti – a kiadvány így több generációt is képes összefogni, akár nagyobb csoportban is. Célja egyszerre a szórakoztatás és az ismeretterjesztés, valamint a lokális kötődés erősítése.

• 24 emelet 24 történet című kötet a Petőfi térnek és környékének történelmi, építészeti, és bizonyos kulturális szegmenseinek bemutatására törekszik, különös tekintettel annak jövőjére, további fenntartási, megőrzési, és hasznosítási lehetőségeire. Az alkotók tervei szerint az album jelenlegi és volt lakókkal készült interjúkat, egy szociológiai és egy térplasztikai esszét, illetve archív újságcikkek szemléjét mutatja be. A könyv kiemeltképpen a debreceni állomás és a Petőfi tér környékén élőknek, de a bemutatott épület emblematikus, kiemelt városkép alakító szerepe miatt is, széles körben ajánlható.

Bejegyzés megosztása
Facebook
Email