A Slash Light Kulturális Művészeti Egyesület idén is színes programkavalkáddal gazdagítja a június19–25. között zajló nagyváradi Szent László Napok kínálatát. A kulturális fesztivál egy hete során lesz kiállítás, könyvbemutató, egyházzenei koncert, népzene és néptánc, valamint ária- és dalest is.
Június 19., hétfő
18.00 MIXED ART – Összművészeti kiállítás
Helyszín: nagyváradi vár, M épület
Festmények, művészfotók, üvegfestmények, mixmédia. Színes palettán mozgó művészeti kiállítás. Kiállítanak: Mezey Andrei, Papp Gábor, Bódis Gabriella festők, Ghite Florina kézműves, Illés Imre, Illés Andrea, Szegedi Éva, Varga Bernadette és Viktor József fotókkal, Mészáros Varga Erzsébet pedig fotómontázzsal gyarapítja a tárlat anyagát.
Fellép a Nagyváradi Kántorkórus, amely megalakulásának 20. évében és a Himnusz születésének 200. évében magyar himnuszokból gyűjtött egy csokorra valót, a teljesség igénye nélkül. Az 1025–26 táján keletkezett Szent János himnusztól, a székely, a csángó és a magyar történelmi egyházak himnuszai, majd Szent István és Szent Lászlóhoz írt himnuszokon át Erkel, Egressy, Kodály, Berkesi Sándor Magyar ének című kompozícióig, az énekkar megszólaltatja azokat, bemutatva keletkezésük rövid történetét is. Az ünnepi koncert vezetője dr. Brugós Anikó.
Június 20., kedd
18.30 „ Lélek add, hogy Benned teljesen megbízzak” – Egyházzenei koncert
Fellép: a biharpüspöki református templom zenekara, a NEBEL keresztény együttes
Helyszín: nagyváradi vár, M épület
Június 21., szerda
17.00 Motolla: Csak tiszta forrásból – Zenei előadás
Helyszín: nagyváradi vár, M épület
A Motolla énekegyüttes 2018-ban alakult a nagyváradi Francisc Hubic Művészeti Népiskola magyar népi ének szakán tanuló énekesekből. Az énekegyüttes „magjai” köré egyre többen csatlakoznak, így már több generáció is együtt tud „motollázni”. Műsoraikat tematikusan szokták összeállítani, egy-egy néprajzi régiót bemutatva, vagy egy jeles ünnep köré építve. Vezetőjük dr. Brugós Anikó, az ének szak tanára. Ezúttal a jelenlegi tanulók mutatkoznak be, az előadás egyben a magyar népi ének szak évzáró koncertje is.
Június 22., csütörtök
17.00 Bemutatkozik a Szent Cecília gyermekkórus – Oláh Gabriella zenetanárnő vezetésével egyházi jellegű dalokat adnak elő
Helyszín: nagyváradi vár, M épület
A Szent Cecília gyermekkórus 2014-ben alakult hittanos és énekelni szerető gyerekekből. A templomi szolgálat volt a fő cél, de több eseményen – dventi vásárok, karácsonyi koncertek, kórustalálkozók, koncertek – is részt vettek, és idősek otthonában is felléptek.
Repertoárjukban egyházi énekek, ifjúsági énekek, népdalok, gyermekdalok szerepelnek. Most is ezekből hallunk egy csokorra valót.
Június 23., péntek
18.00 Sárember – Szilágyi-Perjési Katalin könyvbemutatója
Helyszín: nagyváradi vár, M épület
Szilágyi-Perjési Katalin munkái olvashatóak az Irodalmi Jelen, a Várad, a Székelyföld, a Biharország, az Erdélyi Magyarok, a Tollal.hu folyóiratok oldalán. Jelen kötet 2020-ban jelent meg elektronikusan az Algyői Könyvtér gondozásában, majd ugyanabban az évben a Gyevi Art Kulturális Egyesület támogatásával nyomtatott formában is megjelent. A könyv nagyváradi bemutatóját a Szent László Napokon tartják.
Hegedűn játszik: Tufan Gabriel.
Június 24., szombat
17.00 „Cintányéros cudar világ” – Ária- és dalest Viktor József operaénekessel, kontratenorral
Helyszín: nagyváradi vár, M épület
Viktor József operaénekes, kontratenor énekestje népszerű dallamokkal Georges Bizet, Jacques Offenbach, Frederick Loewe, Huszka Jenő, Kálmán Imre, Szirmai Albert, Nino Rota és mások műveiből.
Zongorán kíséri: Ferencz Mercedes zongoraművész.
Június 25., vasárnap
15.30 Kalotaszentkirályi Felszeg Gyöngye tánccsoport fellépése
Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar
A kalotaszentkirályi hagyományőrző néptánccsoport 1994 őszén alakult, a helybeli fiatalok kezdeményezésére. Eleinte az évenként megrendezésre kerülő tánctábor oktatói jártak ki tanítani. A tánccsoport vezetését 2001-ben az addig szakemberré értett Péntek Ferenc vette át, aki főként felszegi autentikus (magyarvalkói, szentkirályi és nyárszói) táncokat tanít.
A Szent László Napokra kalotaszegi és mezőségi táncokat hoznak.