Ahogy azt már a nagyváradi Szent László Napokra rendszeresen kilátogatók megszokhatták, kiállítások széles skálája várja minden évben a művészetkedvelő közönséget. Nem lesz ez másként a június 20–26. között immár 10. alkalommal megszervezett kulturális fesztiválon sem, ahol tárlatok színes kínálatából lehet válogatni, és ha valaki lemaradna az ünnepélyes megnyitóról, akkor is bármikor betérhet a kiállítóterekbe, és megtekintheti a különböző műfajokban alkotó művészek alkotásait. Olyan kiállítások is lesznek, amelyek jóval a fesztivál vége után is látogathatóak maradnak.
A kiállításmegnyitók sora már a június 17-ei mínusz 2. napon elkezdődik, és egészen június 25-éig, szombatig szinte minden nap megnyílik egy vagy több tárlat. Bár nem tárlat, de a témához kapcsolódó esemény, hogy a fesztivál keretében mutatják be Zuh Deodáth Jovián Györgyről szóló monográfiáját a nagyváradi származású festőművész jelenlétében.
Június 23–27 között ugyanakkor egy kültéri kiállítás is megtekinthető lesz a nagyváradi várban: a Szent László – történetek, helyszínek, legendák című tárlat megjeleníti az összes olyan települést a Kárpát-medencéből, amelyek nevében szerepel Szent László, továbbá betekintést nyújt a lovagkirályhoz fűződő legendákba.
Igazi kuriózum is várja továbbá a várba kilátogatókat, Monostori Ferenc világrekorder művész a fesztivál ideje alatt készíti el Szent László homokszobrát, az érdeklődők pedig nyomon követhetik a rendkívüli mű elkészülésének folyamatát az első lépésektől a június 25-én, szombaton 13 órára tervezett „leleplezésig”, a szobor pedig a téli fagyokig állni fog a várban.
A kiállításmegnyitók programja, illetve a tárlatok látogatásának ideje:
Június 17., péntek
18.00 Az én Balatonom a mi Balatonunk
Bereki Anikó budapesti fotóművész egyéni kiállítása a Balaton négy évszakának csodálatos hangulatát mutatja be az egyéni tárlat különleges művészfotókon keresztül.
Megnyitja: Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője
Közreműködik: O. Andrássy Katalin zongoraművész, Thurzó Sándor József brácsaművész
Helyszín: nagyváradi vár, Vilidár István Galéria (Fejedelmi palota – C épület, 1. emelet)
Látogatható: 2022. június 17. – július 05.
Szervező: Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület
Június 19., vasárnap
11.00 90 éves a Debreceni Fotóklub
Az 1931-ben alakult klub egykori és jelenlegi tagjainak a fotóiból összeállított kiállítás példázza a debreceni fotográfia meghatározó szerepét a magyar fotótörténet életében.
Megnyitja: Tóth István fotóművész (AFIAP, ESFIAP), kurátor
Helyszín: nagyváradi vár, Euro Foto Art Galéria – Románia FIAP Kiállítási Központ
Látogatható: 2022. június 19. – július 10.
Szervező: Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület
Társszervező: Debrecen városa, Körösvidéki Múzeum
17.00 Modernista művészet Nagyváradon
A kiállítás mintegy hatvan, ritkán látható műalkotást mutat be a Körösvidéki Múzeum gyűjteményéből és több privát kollekcióból. „Habár Nagyvárad két világháború közötti művészeti örökségéről meglehetősen sokat tudunk, a korszakról alkotott világos és árnyalt képpel még mindig adósok vagyunk. Kiállításunk ennek a nagyobb léptékű képnek a megrajzolásához szeretne hozzájárulni, illetve újabb perspektívákat kíván nyitni a korszak értelmezésében” – fogalmazta meg a tárlat két kurátora, Székely Sebestyén György és Zuh Deodáth.
A kiállítást megnyitja: Székely Sebestyén György és Zuh Deodáth kurátor
Helyszín: Nagyváradi Városi Múzeum, 2. emelet
Látogatható: 2022. június 21. – szeptember 30.
Szervező: Quadro Galéria Kolozsvár, Nagyváradi Városszépítő Egyesület
Társszervező: Szent László Egyesület
Június 20., hétfő
17.00 Váradi művészek a Szent László Napokon
Az összművészeti kiállításon fotókat, festményeket és más képzőművészeti alkotásokat tekinthetnek meg az érdeklődők. Kiállítanak: András Attila, Bánházy Gyöngyi, Cristea Gabriela, Furák László, Illés E. Imre, Kovács Emil Lajos, Mezei Andrei, Mészáros Varga Erzsébet, Szabó Brigitta, Szegedi Éva, Vasile Koter, Varga Bernadette, Weiss István.
Közreműködik a Stevie Ker rockegyüttes.
Helyszín: nagyváradi vár, M épület
Látogatható: 2022. június 21. – 26., naponta 11.00–14.00 és 16.00–19.00 óra között
Szervező: Slash Light Kulturális Művészeti Egyesület
17.30 Hazatérés
Toró József nagyváradi származású festőművész egyéni kiállítása
A tárlat anyaga válogatás a művész 2004–2022. között készült festményeiből.
A kiállítást megnyitja: Puskás István, Debrecen alpolgármestere
A tárlat anyagát bemutatja: Csathó Töhötöm, a Tibor Ernő Galéria művészeti vezetője
Közreműködik: Thurzó Sándor József brácsaművész
Helyszín: Tibor Ernő Galéria (Kanonok sor 11.)
Látogatható: 2022. június 21. – július 3.
Szervező: Partiumi Magyar Ház
Társszervező: Debrecen városa
Június 22., szerda
16.00 A Publicritic nemzetközi tervezőgrafikai pályázat díjazása
A Partiumi Keresztény Egyetem Művészeti Tanszéke a Szent László Napokkal partnerségben idén is meghirdette a Publicritic nemzetközi kritikai pályázatot, amely ezúttal perifériák témában adott lehetőséget az alkotóknak a vizuáliskritika-formálásra. A díjátadóval párhuzamosan 34 poszter és 26 GIF válik megtekinthetővé Nagyvárad-szerte, a busz- és villamosmegállókban. A GIF-ek az Artivive telefonos applikáció segítségével jeleníthetőek meg, az állóképek beolvasásával.
Helyszín: a Partiumi Keresztény Egyetem Sulyok István utcai épülete, amfiteátrum
Szervező: Partium Keresztény Egyetem Képzőművészeti Tanszéke
Társszervező: Szent László Egyesület
Június 23., csütörtök
17.00 Jovián
Zuh Deodáth Jovián Györgyről szóló monográfiájának bemutatója
A nagyváradi indulású festőművész, Jovián György életművéről és festészeti művek értelmezéséről jelent meg tavaly Zuh Deodáth monográfiája (MMA Kiadó 2021, Budapest). A kötetről, annak születéséről és festőművész váradi kötődéseiről beszélget a szerzővel és Jovián Györggyel Szűcs György, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese és Pécsi Györgyi, az MMA Kiadó ügyvezetője.
Helyszín: nagyváradi vár, F épület
Szervező: Nagyváradi Városszépítő Egyesület
Társszervező: Szent László Egyesület
Június 24. péntek
16.00 Karikatúrakaleidoszkóp
Szalai Attila vajdasági karikaturista kiállítása
Szalai Attila 1964-ben született Szabadkán. Az Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági Karának öntözőmérnöki szakán diplomázott 1989-ben. 1995 óta hivatásszerűen foglalkozik karikatúrarajzolással. Több tucat önálló és közös kiállítása volt, számos hazai és nemzetközi elismerésben részesült. 2003-ban jelent meg a Balkáni kaleidoszkóp, 2016-ban a Sport, Művészet és Rock and Roll karikatúrakötete. Több könyvben illusztrátorként működött közre. Megközelítőleg 5000 rajza jelent meg nyomtatásban (Hét Nap, Magyar Szó, Mézeskalács, Hrvatska riječ, Nemzeti Sport, Népsport). A világhálón a Manchester Evening News és a dubaji Sport 360 is közölte rajzait.
Helyszín: Tiltott Csíki Söröző Nagyvárad (Zöldfa / V. Alecsandri utca 13.)
Látogatható: 2022. június 24. – július 1.
Szervező: Tiltott Csíki Söröző Nagyvárad
Június 25., szombat
11.00 Mióta elvesztettünk téged…
Nagy Károly Zsolt sárospataki kulturális antropológus, fotográfus, református lelkész kiállítása a Salgótarjáni utcai zsidó temető képeiből
Megnyitja: Visky András író és Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője
Közreműködik: O. Andrássy Katalin zongoraművész es Thurzó Sándor brácsaművész
Helyszín: Zion Zsinagóga
Látogatható: 2022. június 25. – július 14.
Szervező: Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület és Sola Fide Keresztyén Kulturális Csoport
Társszervező: Bihar Megyei Műemlékvédelmi Hivatal