„Minden, ami az anyaság” jelszóval a felnőtté válás, a gyermekvállalás, a család és nevelés támogatásának céljából jött létre nemrég Nagyváradon az Erdélyi Magyar Anyák Egyesülete. Első nyilvános bemutatkozásukra a június 20–26. között zajló nagyváradi Szent László Napok keretében kerül sor, ahol megismerkedhetünk velük, céljaikkal és több programmal is gazdagítják a kulturális fesztivál színes kavalkádját.
Az Erdélyi Magyar Anyák Egyesülete – alapítói megfogalmazása szerint – olyan közösségi teret szeretne kialakítani, ahol nyíltan lehet beszélni, beszélgetni az anyákat és gyermekeiket érintő témákról. Programokat terveznek elsősorban az édesanyáknak, gyermekeiknek és családtagjaiknak egyaránt. Erdélyben és a Kárpát-medencében olyan hálózatot szeretnének, amely szerves kapcsolatot jelent az édesanyák és családjaik között.
Első lépésként Partiumban, Székelyföldön és Közép-Erdélyben szeretnének bemutatkozni és programokat indítani.
Kiemelten szeretnének figyelni majd a kiskamaszok és kamaszok problémáira, az őket leginkább érintő kérdésekre, olyan programokat terveznek, amelyek felvilágosító és megelőző jellegűek, ugyanakkor olyan hangon szólnak a kamaszokhoz, hogy azt szívesen meghallják majd.
„Ez nem lesz könnyű. Ezért már a szervezésbe is szeretnénk bevonni sok fiatalt. Véleményük nagyon fontos nekünk, hiszen csak akkor fognak részt venni a programokon, ha tetszik nekik és érdekli őket. Ez nagy kihívás. Kilépve az online térből mi is keressük a lehetőségeket megszólítani egymást, kérdezni egymástól és szakemberektől, akik utat és hangot találnak a kamaszokhoz és családjaikhoz. Az EMA olyan tervekkel indul útnak, hogy a minket érintő problémákról ne csak beszéljünk, hanem keressünk együtt megoldásokat. Kincseket fogunk találni és a meglévőkre nagyon szeretnénk vigyázni” – fogalmazták meg az alapítók.
A 10. Szent László Napokon a legkisebbeké lesz a főszerep, a következő programokon lehet majd találkozni az Erdélyi Magyar Anyák Egyesületével:
Június 25., szombat
10.00–12.00 A kincs benned van – a kincs te vagy
Gyermekfoglalkozás – művészetterápiás és kézműves foglalkozások
10.00 Kerekítő manó – baba-mama foglalkozás 0–3 éveseknek, Sziráczki Katalin foglalkozásvezetővel
A foglalkozást követően beszélgetés lesz Az érintés, ölelés szerepe címmel.
10.45 100 anya hangja – édesanyák éneke gyermeke(i)knek
11.00 Zeneerdő – játékos zenei foglalkozás óvodásoknak és kisiskolásoknak Szilágyi Ágnes foglalkozásvezetővel
A foglalkozást követően beszélgetés lesz Az ének szerepe címmel.
18.00 Buborékfújó versengés
Június 26., vasárnap
10.00 Kerekítő manó – baba–mama-foglalkozás 0–3 éveseknek, Sziráczki Katalin foglalkozásvezetővel
10.15 Családi torna Vári Nagy Mónikával
Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar