Egy fesztivál, két helyszín: izgalmas koncertek, zenés produkciók a várban és a Szent László téren is

SZENT LÁSZLÓ TÉR

Június 24. péntek

19.00 Tóth Gabi

A magyar zenei élet egyik kimagasló alakja első alkalommal lép fel Nagyváradon A népzene fontos része az életének, az utóbbi időben visszatért a gyökereihez és dalaiban újra fontos szerepet kaptak a népzenei motívumok. Tóth Gabi a legnagyobb slágereivel áll majd a közönség elé a Szent László Napok színpadán.

21.00 Bagossy Brothers Company

A 2013 májusában Gyergyószentmiklóson megalakult Bagossy Brothers Company-t ma már senkinek nem kell bemutatni, az együttes nevének hallatán bizonyára mindenkinek eszébe jutnak az olyan közkedvelt slágereik, mint az Olyan ő, a Visszajövök, a Boldog idők, a Fekszünk a strandon vagy a Csak az ég tudja. Bizonyára ezek is felcsendülnek majd, 2022. június 24-én, pénteken, amikor is a Szent László téri színpadon csapnak a húrok közé.

Június 25., szombat

19.00 Transylvanium

A Transylvanium zenekar klasszikus, dallamos magyar hard rock zenét játszik. Koncertjeiken a saját dalokon kívül többnyire magyar előadók közismert slágerei (P. Mobil, P. Box, Piramis, Omega, Deák Bill Blues Band, Hobó Blues Band, Lord, Tunyogi Rock Band, Republic, Bikini, Ismerős Arcok stb.) is elhangzanak.

21.00 Nagy Feró és a Beatrice

Nagyváradra érkezik a magyar zenei élet emblematikus figurája, a Nemzet Csótánya, azaz Nagy Feró és legendás zenekara a Beatrice, hogy egy fergeteges élő koncerttel örvendeztesse meg a Szent László Napok közönségét.

Június 26., vasárnap

21.00 Ákos

A magyar zenei élet egyik legmeghatározóbb és egyben legnépszerűbb pop-rock ikonja első alkalommal lép fel Nagyváradon – Ákos koncertje zárja a 2022. június 20–26. között zajló 10. Szent László Napokat.

NAGYVÁRADI VÁR

Június 24. péntek

17.30 Operától operettig. Ária- és dalest Viktor József operaénekessel, kontratenorral

Helyszín: nagyváradi vár, M épület

Viktor József operaénekes, kontratenor énekestje népszerű dallamokkal Wolfgang Amadeus Mozart, Andrew Lloyd Webber, Lehár Ferenc, Kálmán Imre, Johann Strauss és mások műveiből.

Zongorán kíséri: Ferencz Mercedes zongoraművész

20.00 Újraélt figurák – a Maros Művészegyüttes előadása

Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar

A műsor Közép-Erdély színes hagyományaiból meríti táncanyagát. E térség sokszínű világát egyrészt a klasszikus, jól ismert néprajzi tájak találkozása, azok átmeneti formákban való egymásba olvadása, másrészt az etnikai sokszínűség adta tánc és zenei formavilág tarkasága adja. Az együttes válogatása tánctípusokban, zenei világban, viseletekben és tánchangulatokban egyaránt változatos.

Június 25., szombat

12.00 Karaván együttes – gyerekkoncert

Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar

A megzenésített gyermekverseket és saját szövegű dalokat előadó kolozsvári együttes fellépéseivel elsősorban gyermekeknek kedveskedik, de a felnőtt közönség is érdeklődve kapcsolódik a műsorhoz.

14.00 Jó ebédhez szól a nóta a Kiss Music Banddel

Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar

17.00 Várad: a kicsi magyar élet –  Nagyvárad, évfordulós költők, zeneszerzők szemével

Helyszín: nagyváradi vár, M épület

Zenés irodalmi délután a Sola Fide Keresztyén Kulturális Csoport közreműködésével

A műsort Boros Beatrice zeneszerző, egyházzenész és Fórián Andrea, a Sola Fide Keresztyén Kulturális Csoport művészeti vezetője állította össze.

Előadók: Boros Beatrice (billentyű, ének), Fórián Andrea (vers), Füzesi Csaba (ének), Füzesi Edit (ének), Füzesi Eszter (ének), Füzesi Olívia (ének), Szabó-Füzesi Henrietta (ének), Szabó Dániel (ének, furulya), Thurzó Sándor József, mélyhegedű

Meghívott előadóművész: Török Sándor (vers)

17.30 Shalom Chaverim! –  Oradea Wind Ensemble koncertje

Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar

Az Oradea Wind Ensemble koncertjén olyan tradicionális zsidó klezmer énekek hangzanak el  többek között, mint: Klezmer Carnival (Philip Sparke), Fiddler on the Roof (Jerry Bock), Israel Shalom (Kees Vlak), Three Klezmer (Philip Sparke).

Közreműködik: Szabó Erzsébet szólista

Vezényel: Lorenzo Moroni 

20.00 Blues B.R.Others Show

Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar

A tíztagú együttes repertoárján a nagysikerű, legendás Blues Brothers című film betétdalain kívül sok hasonló hangulatú dal is megtalálható a blues-, a funky- és a soul világából. A régió egyetlen blues show-ja több mint két évtizede töretlen népszerűségnek örvend a fesztiválok, de a nagyobb klubok színpadain is.

Június 26., vasárnap

16.00–19.00 Agyagbanda – térkoncert

Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar

17.00 Idvezlégy kegyelmes Szent László kerály

Helyszín: nagyváradi vár, vártemplom

Verses dalest a lovagkirály tiszteletére Papp István, Tóth Lilla és Varga Orsolya előadásában.

19.30 Mahó Andrea, Koós Réka, Nagy Balázs és Buch Tibor koncertje

Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar

A musicalirodalom legismertebb dalai mellett világslágerek is felcsendülnek Mahó Andrea Jászai Mari-díjas, Koós Réka Junior Lyra-díjas, Nagy Balázs Kisfaludy-díjas, Buch Tibor Aranyalma-díjas színművészek fellépésén az idén június 20–26. között zajló Szent László Napokon.
Az előadók neve bizonyára ismerősen cseng a műfaj kedvelői számára, hiszen a budapesti Madách Színházban, illetve a szolnoki Szigligeti Színházban olyan híres musicalek főszerepeit játszák, mint A nyomorultak, Az Operaház Fantomja, a Mary Poppins, a Mamma Mia! vagy a Valahol Európában.

+ Egy helyszín

Június 24. péntek

18.30 Több mint sanzonest a Kolozsváry-ház erkélyén

Helyszín: a Kolozsváry-ház erkélye (Rimanóczy Kálmán /  Iosif Vulcan utca 2.)

Az élet olyan, mint a hullámvasút. Vannak boldogabb, szomorúbb, pörgősebb és lassabb részei. Csakúgy, mint a művészeink által összeállított válogatásnak. Tartsanak velünk, és megtudhatják, mi történt Lellén, vagy hogy milyen lenne 120 évig élni. Stux is elmeséli, hogy milyen az élet Párizsban, és az omnibusz tetején is utazhatunk. A közös éneklés és az ütemre mozgó lábak garantáltak az est folyamán!

Közreműködik Mészáros Ibolya, Papp István, zongorán kísér Dargó Gergely.

A BELÉPÉS MINDEN KONCERTRE, ZENEI ESEMÉNYRE INGYENES!!

Bejegyzés megosztása
Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: email
Email