Az egészséges életmódra való áttérés és a megelőzésre való odafigyelés csupán kettő azon bölcs döntések közül, amelyeket meghozhatunk annak érdekében, hogy egészségesebben éljünk. Az Egészségoázis címet viselő program keretében a Gedeon Richter Románia szervezésében a 10. Szent László Napokra érkező szakemberek június 24. és 26. között, tehát pénteken, szombaton és vasárnap 10 és 14. illetve 15 és 18 óra között a megelőzés fontosságára hívják fel az érdeklődők figyelmét, ingyenes orvosi tanácsadást biztosítanak, és különböző tematikájú nyílt beszélgetéseken vesznek majd részt.
A nagyváradi vár Bethlen bástyájában a következő programok várhatóak:
Talp- és lábboltozat – állapotfelmérés
A talp-lábfej gyerekkori szűrése lehetővé teszi a kóros állapotok korai felismerését, diagnosztizálását és kezelését. Nekünk, felnőtteknek az a feladatunk, hogy felismerjük, és szakemberek segítségével megoldjuk gyerekeink ilyen jellegű problémáit. Az Osteopharm szakemberei hasznos tanácsokkal szolgálnak ebben a témakorben.
„Az vagy amit megeszel!”
Az egészségügyi szakemberek egyértelműen megerősítették, hogy a helytelen táplálkozás megbetegíthet. Legyen szó akár túlsúlyról, akár kettes típusú cukorbetegségről, inzulinrezisztenciáról, magas vérnyomásról vagy más szív- és érrendszeri betegségről, a helyes étrend meghatározó módon hozzájárulhat ahhoz, hogy felvegyük a harcot ezekkel. A szakember hasznos információkkal szolgál arról, hogy miként előzhetőek meg bizonyos betegségek egészséges táplálkozással.
Bőrünk, testünk pajzsa
A bőrgyógyász hasznos tanácsokkal várja mindazokat, akik számára fontos a bőrük egészségének a megőrzése. A felnőttek többet megtudhatnak az anyajegyekről, a melanoma korai felismeréséről, illetve arról, hogyan védjék meg a gyerekek bőrét a nap káros hatásaitól. A kisebbek interaktív játékok révén sajátíthatják el a helyes fényvédelmi szokásokat.
A szakember válaszol
17.00–18.00 óra között
Interaktív beszélgetések az Egészségoázis szakembereivel különböző, egészséggel kapcsolatos témakörökben