A Slash Light Kulturális Művészeti Egyesület több programmal is gazdagítja a június 20–26. között zajló 10. Szent László Napok programját. Hétfőtől péntekig minden nap egy eseménnyel várják a fesztiválozókat a nagyváradi vár M épületében, és mindvégig megtekinthető lesz a váradi művészek munkáiból hétfőn megnyíló kiállítás.
Váradi művészek a Szent László Napokon
Helyszín: nagyváradi vár, M épület
Időpont: június 20., hétfő, 17.00 óra
Az összművészeti kiállításon fotókat, festményeket és más képzőművészeti alkotásokat tekinthetnek meg az érdeklődők.
Kiállít: András Attila, Bánházy Gyöngyi, Cristea Gabriela, Furák László, Illés E. Imre, Mészáros Varga Erzsébet, Szabó Brigitta, Szegedi Éva, Vasile Koter, Varga Bernadette, Weiss István, Kovács Emil Lajos és Mezei Andrei.
Közreműködik a Stevie Ker rockegyüttes.
Látogatható: 2022. június 21. – 26., naponta 11.00–14.00 és 16.00–19.00 óra között
A szalamandra vár bukása
Helyszín: nagyváradi vár, M épület
Időpont: június 21., kedd, 17.00 óra
Szilágyi Perjési Katalin olvassa fel novelláját, amely 2014-ben nyert a Fegyvert s vitézt éneklek című történelmi pályázaton, és megjelent antológiakötetben.
Brácsán kíséri Thurzó Sándor József.
Kinyílott a pünkösdi rózsa – magyar népdalok a Kárpát-medencéből
Helyszín: nagyváradi vár, M épület
Időpont: június 22., szerda, 17.00 óra
Archaikus, főként partiumi és erdélyi magyar népdalok szólalnak meg a Motolla Énekegyüttes tolmácsolásában. Az együttest a nagyváradi Francisc Hubic Művészeti Népiskola magyar népi szakának jelenlegi és volt hallgatói alkotják, vezetőjük Brugós Anikó.
Lelkem dalai a kezdetekben
Helyszín: nagyváradi vár, M épület
Időpont: június 23., csütörtök, 17.00 óra
Szabó Tamara Dóra, a Nagyváradi Művészeti Líceum tanulójának előadása
Operától operettig. Ária- és dalest Viktor József operaénekessel, kontratenorral
Helyszín: nagyváradi vár, M épület
Időpont: június 24., péntek, 17.30 óra
Viktor József operaénekes, kontratenor énekestje népszerű dallamokkal Wolfgang Amadeus Mozart, Andrew Lloyd Webber, Lehár Ferenc, Kálmán Imre, Johann Strauss és mások műveiből.
Zongorán kíséri: Ferencz Mercedes.
Várad: a kicsi magyar élet – Nagyvárad, évfordulós költők, zeneszerzők szemével
Helyszín: nagyváradi vár, M épület
Időpont: június 25., szombat, 17.00 óra
Zenés irodalmi délután a Sola Fide Keresztyén Kulturális Csoport közreműködésével
A műsort Boros Beatrice zeneszerző, egyházzenész és Fórián Andrea, a Sola Fide Keresztyén Kulturális Csoport művészeti vezetője állította össze.
Előadók: Boros Beatrice (billentyű, ének), Fórián Andrea (vers), Füzesi Csaba (ének), Füzesi Edit (ének), Füzesi Eszter (ének), Füzesi Olívia (ének), Szabó-Füzesi Henrietta (ének), Szabó Dániel (ének, furulya), Thurzó Sándor József, mélyhegedű
Meghívott előadóművész: Török Sándor (vers)
„Emlékszel, milyen a hajnal itt, Nagyváradon”
Helyszín: nagyváradi vár, M épület
Időpont: június 26., vasárnap, 16.30 óra
Rimanóczy Ildikó verseskötetéből olvasnak fel nagyváradi színművészek.
Gitáron kísér: Radui Elemér.