„A Szent László Napok több egy fesztiválnál”

A Bársony Bálint és a Magyar Rhapsody Projekt Ősapáink útján című, a nagyváradi Szigligeti Színházban telt ház előtt bemutatott előadása nyitotta meg hivatalosan a 13. Szent László Napokat – a nyitógálával pedig rá is fordult a célegyenesre az előrendezvényekkel már csaknem egy hete, „Mindenki fesztiválja” mottóval zajló kulturális fesztivál. A városalapító lovagkirály emléke előtt fejet hajtó rendezvénysorozat a hétvégén újra beveszi a nagyváradi várat: olyan sztárfellépők, mint Szikora Róbert és az R-Go, Korda György és Balázs Klári, a Hot Jazz Band és a Republic, vagy a legkisebbek kedvéért az Alma Együttes, gyerekprogramok kavalkádja, történelmi előadások, kulturális események, ínycsiklandó falatok, borudvar, sörsátrak, és természetesen határtalan jókedv, nagy találkozások várják a középkori várudvarba betérőket.

„A Szent László Napok több egy fesztiválnál: ez identitás, gyökér, hűség, és jövő egyszerre” – jelentette ki megnyitóbeszédében Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője. Mint hangsúlyozta: a Szent László Napok minden évben lehetőséget kínálnak arra, hogy a hagyományainkat ne csupán megtartsuk, hanem élővé tegyük. „Mindez azonban nem pusztán szórakoztatás. Ez közösségépítés. Ez nemzeti öntudat. Ez annak az üzenete, hogy fontos számunkra, kik vagyunk, honnan jöttünk, és merre tartunk” – fogalmazott a főszervező.

Szavai szerint az elmúlt években bebizonyosodott: a Szent László Napok nemcsak a nagyváradi magyar közösség ünnepe, hanem a román és más nemzetiségi polgárok számára is érték, közös öröm, közös élmény. „Mert kultúránk akkor a legerősebb, ha nem elzárkózik, hanem megmutatja önmagát – büszkén, nyitottan, méltósággal” – szögezte le.

„Most, mikor hivatalosan is megnyitjuk a 2025-ös Szent László Napokat, arra kérem Önöket, ne csak nézői, hanem résztvevői legyenek ennek az ünnepnek. Járjanak végig minél több programot, beszélgessenek egymással, hallgassanak koncertet, tekintsék meg a kiállításokat, kóstolják meg az ízeket – és engedjék meg, hogy ez a hét emlékezetes legyen Önök számára. Mert amikor egy város közösen ünnepel, akkor valóban közösséggé válik.

Kívánom, hogy e napok legyenek örömben gazdagok, élményekkel teli, ugyanakkor töltsenek el bennünket belső békével is. Mert az ünnep nemcsak a külsőségekről szól, hanem arról is, hogy egy pillanatra megálljunk, és hálát adjunk – a múltért, a jelenért, és a reményteljes jövőért. Isten éltesse Nagyváradot, áldja meg a közösségünket! Szent László király példája vezessen bennünket – ma is, holnap is, mindig!” – zárta beszédét Zatykó Gyula.

Aki ezt követően polgármesteri tanácsadóként tolmácsolta Florin Birta nagyváradi elöljáró ünnepi üzenetét – a polgármester ugyanis nem tudott részt venni a nyitógálán.

Florin Birta Szent László alakja köré építette beszédét, amely szerint a várost alapító szent király felvilágosult uralkodó volt, egy olyan vezér, aki megértette a hatalom és a bölcsesség, a hit és a felelősség közötti egyensúly jelentőségét. Nagyváradot egyszerre építette erődnek és a kultúra, a szellemiség és az együttélés fellegvárának. A keresztény értékek híve volt, és stabilitást biztosított egy zűrzavaros korszakban”.

„Szent László olyan jövőképet hirdetett, amely meghaladta korának határait. Kiállt a közösségek közötti párbeszéd mellett, tiszteletben tartotta a sokszínűséget, és megteremtette a feltételeket népek békés egymás mellett éléséhez. Ez a nyitottság mások iránt, a falak helyett hidak építésének bölcsessége uralkodásának egyik legértékesebb öröksége.

Nagyvárad ma is őrzi ezt a szellemiséget. (…)

Városunk az európai modernitás példája, ahol a történelmi örökség találkozik az innovációval, és a multikulturalizmus a mindennapi élet természetes része. Itt különböző közösségek élnek együtt, tisztelik egymást, és hozzájárulnak egy olyan közös tér kialakításához, amely az európai értékeken – méltóság, szolidaritás, szabadság – alapul. A Szent László Napok lehetőséget kínálnak számunkra ezen értékek megerősítésére – fogalmazta meg a polgármester.

„A Szent László Napok nem csak emlékezésre, hanem egymás megerősítésére is hív bennünket. Formálja a szívünket, a közösségünket, és összeköt bennünket egész Európával. Az ő uralkodása idején ugyanis Magyarország szilárdan beágyazódott keresztény Európa közösségébe, és a lovagkirály példája ma is emlékeztet minket a keresztény európai értékrendre, a nyitottságra és a kölcsönös tiszteletre, amely nemzeti identitásunk és a jövőnk alapja” – fogalmazta meg felszólalásában Novák Irén, a Kulturális és Innovációs Minisztérium művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára.

„Amikor a nagyváradi Szent László Egyesület elindította ezt a rendezvényt, világos célt fogalmazott meg: tiszteletadás a városalapító lovagkirály előtt a vár kulturális és turisztikai márkává emelése, a polgári értékrend népszerűsítése és a magyar közösségek megerősítése határon innen és túl. Ez a szellemiség mára ebben a közösségi élményben ölt testet. Magyarország kormánya pedig támogat minden olyan kezdeményezést, amely a magyarság megmaradását, lelki, szellemi megerősödését és gyarapodását szolgálja határon innen és túl, és amely azt jelképezi, hogy nemzetben gondolkozunk, és a nemzet megbonthatatlan egységében gondolkodunk” – tette hozzá Novák Irén, köszönetet mondva mindazoknak, akik ezt a rendezvényt több mint tíz éve életben tartják.

„Köszönet illeti mindazokat, akik dolgoznak hittel és elkötelezettséggel ennek a rendezvénynek a megvalósulásáért. Én nagyon sok sikert kívánok önöknek, és sok szeretettel gratulálok a munkájukhoz, és kívánom, hogy élményekben és felejthetetlen pillanatokban, emberi találkozásokban legyen részük az elkövetkezendő napokban” – zárta beszédét a helyettes államtitkár.

A Nemzetközi Űrállomásra eljutott Kapu Tiborra utalva kijelentette: „jó érzés büszke magyarnak lenni”. Emlékeztetett az űrhajós szavaira, miszerint 15 millió magyar ember emelte odáig. Hozzátette: 15 millió magyar szíve dobban ezért a fiatalért, aki hitet és erőt ad, akárcsak a Szent László Napok Nagyváradon.

Puskás István, Debrecen alpolgármestere egy, a középkori Nagyváradot bemutató kisfilmre hívta fel a figyelmet, bevallva: irigykedik kicsit, de ez jószomszédi irigység. Beszédében is emlékeztetett arra, hogy a két város élő testvérvárosi kapcsolat van, ami egyszerre mutatkozik meg a hétköznapokban – bevásárló- és kulturális turizmus, vagy éppen a fürdők látogatása – és az ünnepekben is. Ilyen ünnep a Szent László Napok is, amelyen Debrecen – immár hagyományosan – saját programokkal vesz részt. Ezeket a nézők figyelmébe ajánlva kívánt jó szórakozást a fesztiválozóknak.

 „Város- és egyházalapító szent Királyunk” kapott főszerepet Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke beszédében is. „Jövőnket remélve és építve méltassuk és magasztaljuk mindenekelőtt az Alapítót, aki nélkül ma nem is lehetnénk ebben a városban, itt, a Szigligeti Színház megszentelt hajlékában” – fogalmazott Tőkés László, aki beszédében a Szent László Napok ideje alatt a váradi várban megtekinthető, nemrég előkerült és az OLX-ről közadakozással a Nagyváradi Városszépítő Egylet által megvásárolt címert is megemlítette.

„Tudatlan történelemhamisítók szokták azt mondani, hogy 1919-ben »idegen uralom« alól szabadult fel Várad. Örömünkre szolgál, hogy a Nagyváradi Városszépítő Egylet jóvoltából megszerzett történelmi címer híven tanúsítja az egykori Várad magyar szabad királyi város dicső múltját, annak értelmében, amiként egy isteni akaratot közvetítő angyal az igazság fegyverét, egy bárdot nyújt át a királyi hatalmat és erényeket megtestesítő oroszlánnak, aki minden bizonnyal nem más, mint Szent László király. Zuh Deodáth művészettörténész mutat rá, hogy a későbbi címerben a bárd helyét a kereszt foglalta el. A kereszt az életmentő krisztusi szabadítás szimbóluma. A kereszt nem elválasztja, hanem egyesíti mindenféle nyelvből és felekezetből való megváltottjait a Jézus Krisztusnak. Legyen ez a kereszt Szent László király örökségeként városunk és hazánk jövendőjének fundamentuma! Isten gazdag áldása szálljon városunkra és féltve szeretett hazánkra!” – mondta Tőkés László.

Annak kapcsán, hogy Novák Irén helyettes államtitkár a kozmosz csúcsait ostromló Kapu Tibort említette, szólt Varga Csabáról is, aki elindult meghódítani a világ második legmagasabb csúcsát, a K2-t. „Imádságunkban hordozzuk őt, aki minden eddig elért csúcsra kitűzte Nagyvárad magyar feliratos zászlóját. Fontos, hogy azon mélységek után, melyeken áthaladtunk az elmúlt századokban, és különösképpen utóbbi 105 esztendőben, újabb csúcsokra törjünk” – fogalmazta meg Tőkés László.

A 13. Szent László Napok főtámogatója a Visit Oradea, főtámogató intézményei a nagyváradi önkormányzat, a Nemzeti Kulturális Alap, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériuma, Debrecen önkormányzata. Kiemelt támogató a Transilvania Bank és MOL -Új Európa Alapítvány Határtalan nyár programja.

Bejegyzés megosztása
Facebook
Email