gyermekprogik_honlapra_k2

Vitézek, tintalovak, kalandok a Szent László Napokon

Szent László Vitézeinek ünnepélyes bevonulásával vette kezdetét a Királyi hét utolsó napja. A Magyarország több városából érkezett hagyományőrzők a nap folyamán többször is tartottak harci bemutatókat, délután pedig Szent László zászlaja alá toborozták a legkisebb váradi vitézeket, hogy együtt foglalják vissza a várat az ellenségtől. A rögtönzött hadgyakorlatot követően a gyerekek zoknibombákkal támadtak az ostromló kunokra, majd a győztes csata után mindannyiukat megérdemelten avatták vitézzé.

Az ódon várfal tövében megbúvó apró, titokzatos, piros-fehér cirkuszi sátorba várta kis közönségét a kecskeméti Tintaló Társulás, amely most először jár Váradon. A 25-30 perces minicirkuszi előadáson csak látszólag álltak a középpontban az állatokat, artistákat és bohócokat mintázó bábok, valójában a miniatűr lelátón ülő, nevető, csodálkozó és a „fellépőket” kórusban biztató gyerekek játszották a főszerepet. Hasonló volt a helyzet a társulás délutáni, Horgászni tilos! című szabadtéri előadásán, ahol a számos vicces és meglepő helyzettől belelkesült gyerekeket még a nézőtéren tartani is nehéz volt.

Rengetegen begyűltek a debreceni Tompeti zenekar vasárnap délutáni koncertjére. A gyerekek körében igen kedvelt Tompeti és Csillagszemű élő zenével kísért saját dalokkal és ismert számokkal szórakoztatta közönségét, amelynek tagjai együtt énekelték az olyan kedvenceket, mint például a Számolj velünk! vagy a Rock&Roll csiga.

A cirkusz után nemcsak a kicsik, de még a középkori jelmezekbe öltözött hagyományőrzők is begyűltek a debreceni Vojtina Bábszínház Batu-tá kalandjai című szabadtéri előadására, amely a nagyon szórakoztató előadásmód mellett éles társadalomkritikát is megfogalmazott, ezért a felnőttek számára is kifejezetten tartalmas kikapcsolódást nyújtott.

A nap folyamán ugyanakkor a gyerekek és szülők ismét részt vehettek a már rendszeresnek számító programokon, mint amilyen a Kerekító bábos torna, a Holdvirág Dúlakör szüléssel-születéssel és csecsemőgondozással kapcsolatos beszélgetései és előadásai, vagy a délelőtti vársáncbeli kismamajóga, délután pedig ismét népmeséket hallgathattak a jurtában.