DLF_3002_SZLN2017_25_Metropol_DobreLehel

Nosztalgiázás a Metropol együttessel

Nosztalgianapot tartunk a Királyi hétről, az idén június 19–25. között rekordöntéssel lezajlott Szent László Napokról, és betekintünk a Metropol-koncert előtti készülődésébe, amolyan kulisszatitokként tárva fel a beszélgetésünk részleteit.  Az együttes fellépése előtt tartalmas beszélgetést folytattunk az együttes tagjaival, köztük Dobos Jocóval, Virányi Attilával, Orbán Andrással, Szász Ferenccel és Trendler Józseffel. A fülledt nyári délutánban egy árnyat nyújtó cseresznyefa alá menekültünk, aminek az utolsó próbán is túllevő, az esti nosztalgiakoncertre készülő együttes tagjai is kiváltképpen örültek.

 

– Hogyan készülnek a Szent László Napos fellépésükre?

 

Virányi Attila: Tulajdonképpen egy budapesti koncert után vagyunk. Megjelent tavaly a Blackbox című lemezünk, ami tíz olyan nótát tartalmaz, amelyek egykor nem jelenhettek meg magyarul. A koncert egy része ezek a bemutatója lesz, és persze játsszuk a klasszikus Metropol-nótákat, amelyek elmaradhatatlanok.

 

– Mennyire fontos Önök számára, hogy ezeket a dalokat sikerül magyarul is megszólaltatni?

 

Orbán András:  Így is énekeltük, magyarul ezeket a dalokat a turnékon, néhol titokban. Azonban nem jelentek meg még lemezen. Készült egy külön kis CD is ezekről, ám a nemrég kiadott album bakelitlemez, egy kuriózum, amiből csak a gyűjtők számára, összesen 260 példány készült. A gyűjtők értékelik, mert a mai napig egy ilyen bakelitlemez jobban szól, mint bármilyen hanghordozó.

 

– A Metropol-Group tagjai már jóval a zárónapi fellépés megérkeztek a Szent László Napokra, és részt is vettek a Nagyváradról elszármazottak találkozóján. Milyen érzés volt?

 

Orbán András: Olyan „érzés” volt, hogy meg sem ismertük őket. Teljesen olyan volt, mint egy érettségi találkozó. Az emberek érdeklődtek, feltevődött a kérdés, hogy  „Na, nem ismersz meg?”. Én már negyven éve érettségiztem, úgyhogy, persze nem ismertem rájuk. Majd felelevenedtek a közös emlékek, azonban sajnos nem volt elég időnk.

 

– Milyen kiemelkedő emléket tudnak feleleveníteni így hirtelen, ami kiemelkedőnek számított váradi életükben?

 

Orbán András: Számomra a legjobb emlék az, hogy én itt, a próbahelyszínünk melletti utcában laktam. Régebb Nagysándor utcának hívták. Ott laktam a 3-as szám alatt, és onnan indultam minden egyes turnéra. Volt egy Fender kombóm, aminek volt egy kereke, a hátamon ott lógott a hátizsák, tele kajával meg ruhával. Másik kezemben a gitár. Így toltam át a kombót a kis hídon, egészen a szakszervezetek művelődési házáig, ahol állt a busz, ha mondjuk nem volt pénzem taxira. Csak úgy gurítottam végig. Ez hatalmas élmény, most már nem csinálnám meg azért.

 

Virányi Attila: 1981-ben, amikor kiutasítottak, akkor elbúcsúztam Váradtól, és azt hittem, hogy nem lesz a közeljövőben alkalmam visszatérni. De aztán 1982-ben, a sportcsarnokban volt egy koncertünk, ahova meghívtuk az összes régi metropolost. Nosztalgiakoncertnek neveztük, és teltházas volt. Ennek nagyon örvendtem, különösen azután, hogy letartoztattak Biharkeresztesnél. Elment a vonat is, lévén, hogy akkoriban egy vonat járt Magyarország felé. Másnapig ültem ott, amíg átnézték az összes iratomat, és utána végül elengedtek. Ez volt a legszebb emlékem Váradról, mert attól féltem, hogy talán másképpen végződik.

 

– Milyen gyakran járnak Nagyváradra? Milyen változásokat vesznek észre?

 

Szász Ferenc: 1990-től kezdve többször is jöttünk, mivel a rokonság nagyrésze itt él. A felújított várnak nagyon örülök, valami zseniális, hogy a magyarságnak lett egy olyan központja, ami a miénk. Sok változás van a városban, de mivel évente kétszer-háromszor jövünk, mondhatni a szemünk láttára változott minden.

 

Orbán András: Én is gyakran járok, nekem a bátyám Szilágyságban él, tehát Váradon mindig keresztülmegyek. Nagyváradon vannak barátok, a szilvesztereimet itt szoktam tölteni, vagy ha koncertezünk, szintén itt vagyok. Most is tervezzük a Metropol 50. születésnapját, ami jövőre lesz. Reméljük, Trifán is velünk lehet, aki most a szívműtétje miatt nem jöhetett el, hogy megnézzen minket. Betegsége miatt is vált ki a bandából. Így  innen gyógyulást kívánunk neki. Nagyon hiányzik a színpadról, mert igazi jelenség. De hát majd jövőre, az ötvenéves bulin, akkor biztos, hogy ő is jelen lesz. És még valakit meg kell említenem, Ráduly Bélát aki az együttes motorja volt. 1994-ben halt meg, autóbalesetben. Ő volt a szíve, a lelke, a motorja mindennek, az énekes, a dobos, és mindennek már 23 éve. Azóta felkértem a Trendler Józsit, hogy legyen a dobosunk.

 

– Melyik az a dal, amely leginkább az együtteshez kötődik? Úgy értem, hogy a legszebb emlékek kapcsolódnak hozzá, vagy nagyon komoly érzelmekkel telített?

 

Virányi Attila: Van az együttesünknek egy himnusza, a címadó dal a fehér albumról, az Égig érhetne az ének. Ez minden koncerten elhangzik. Régen ekkor gyulladtak meg a görögtüzek, most mindenféle ilyen showt-ól eltekintünk, mert megzavarná az egész szervezést. De hát régen ezek a csúcspontok voltak.

 

– Milyennek látják az immár ötödik alkalommal megszervezett Szent László Napokat?

 

Dobos Jocó: Mindenféleképpen nagy rendezvény, méltó a váradi magyarsághoz és Szent Lászlóhoz is. Nagyon fontos, hogy a fiatalok tudjanak minderről, mert ugyebár gyökerek nélkül nincs jövő. Mivel láttam, hogy mindenféle vetélkedőkkel próbálják bevonzani a fiatalokat, és aktívan részt is vesznek, úgy gondolom, nagyon jó dolog. Itt kell kezdeni, és ebből nő ki egy új váradi generáció.

 

– Ott lesznek az Önök után fellépő, 55 év után végre Váradra is megérkező Omega-együttes koncertjén?

 

Virányi Attila: Természetesen. 1978-ban volt egy közös szerződésünk, az Agárdi Popstrandot közösen nyitottuk volna meg. Három napon át léptünk volna ott fel. Sajnos, az akkori politikai lehetőségek nem engedték meg, hogy eljussunk, úgyhogy ez elmaradt. Utána 1998-ban,  a kétszáz éves évforduló volt a színházban, ahol felléptünk. Másnap a Vigadóban, Budapesten, volt egy fellépésünk, ahol egy öltözőben voltunk az omegásokkal. Ők játszották a Petróleumlámpa című dalt, mi meg a Virágéneket. Akkor azzal a kérdéssel váltunk el, hogy vajon mikor találkozunk megint. Aztán 2006-ban, mikor az Uránia moziban bemutatták a Metropol-filmet, akkor Benkő Laci volt az, aki kommentálta a filmet, és a magyar rockereket képviselte.  Most ennyi év után sikerült végre ismét egy színpara felállnunk.

 

Orbán András: Ez nem csak nekünk érdekes, nekik is az, mivel Bukaresttől kezdve, Temesvárig, mindenhol túrnéztak. Amikor Kóbor Jánossal beszélgettem, azt mondta, hogy 55 évet kellett várni ahhoz, hogy ők megjelenjenek Váradon. Maga sem tudta, hogy miért kerülte el Váradot az Omega.