DLF_3002_SZLN2017_25_Metropol_DobreLehel

Nosztalgiázás a Metropol együttessel

Nosztalgianapot tartunk a Királyi hétről, az idén június 19–25. között rekordöntéssel lezajlott Szent László Napokról, és betekintünk a Metropol-koncert előtti készülődésébe, amolyan kulisszatitokként tárva fel a beszélgetésünk részleteit.  Az együttes fellépése előtt tartalmas beszélgetést folytattunk az együttes tagjaival, köztük Dobos Jocóval, Virányi Attilával, Orbán Andrással, Szász Ferenccel és Trendler Józseffel. A fülledt nyári délutánban egy […]

IMG_8925_SZLN_2017_23_AnaandtheBarbies_MolnarF

„Mi itt most megéltünk egy olyan élményt, ami nem hétköznapi” – az Anna and the Barbiesból Pásztor Annával és Pásztor Sámuellel beszélgettünk

Hogy mit éltünk meg június 23-án, péntek este? Szavakba lehet egyáltalán önteni az Anna and the Barbies lüktető energiáját? El tudjuk hinni, hogy mindannyian részesei voltunk egy fellobbanó tábortűznek? Nos, erről és hasonlókról kérdeztük az együttes alapító testvérpárját, Pásztor Annát és Pásztor Sámuelt.   – Tudjuk, már ezerszer hallottátok, ám nagyon kíváncsiak vagyunk: hogy éreztétek […]

IMG_7740_SZLN_2017_23_vetelkedo_MolnarF

Innováció, oktatás és egy kis vártájfutás

Az idén június 19–25. között lezajlott, immár ötödik Szent László Napokra kilátogatók megismerkedhettek az Ady Endre Gimnázium azon diákjaival is, akik megépítették azt a robotot, amellyel megnyerték a World Robot Olympiad verseny magyarországi szakaszát, ezzel együtt pedig a jogosultságot arra, hogy részt vegyen az Újdelhiben megrendezett döntőben, onnan pedig a 82 csapat közül a tisztes […]

DSC_1028_k

120 esemény, több mint 60 000 látogató – mérleget vontak a Szent László Napok szervezői

Sikerként könyveltük el az idei Szent László Napokat, jövőre is folytatjuk! – vontak mérleget Nagyvárad kulturális fesztiváljának szervezői július 3-ai, hétfői sajtótájékoztatójukon, amelyet a június 19–25. között lezajlott eseménysorozat helyszínén, a váradi várban tartottak meg, és amelyen számos partnerintézmény, társszervező egyesület képviselője is részt vett. Az egybegyűlt szervezőket és a sajtó munkatársait V. Korpos Dalma, […]

IMG_8177_SZLN_2017_23_PASO_MolnarF_k

„Olyan élményt szeretnénk adni, ami hat a szívre, a lábra, az elmére, az érzelmekre” – Beszélgetés Tóth Kristóffal, KRSával a PASO-ból

Nagyon pörgős, ugrálós és dallamaiban fölülmúlhatatlan koncertélményt hagyott maga után a Pannonia Allstars Ska Orchestra, rövidebben a PASO a nagyváradi Szent László Napokon. Interaktív koncertjük vérpezsdítően hatott a még mindig napmelegétől túlfűtött verőfényes pénteki délutánban. Az énekes energiabombaként buzdította a közönséget, hogy vele együtt táncoljon, ugráljon a jamaikai stílusú ska, raggae zenékre. Tóth Kirstóffal, művésznevén […]

IMG_2527_SZLN_2017_25_BaloghZoltan_MolnarF-(1)_k

Vendégünk volt Balog Zoltán miniszter

A június 19–25. között lezajlott Szent László Napok zárónapjának vendége volt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. A rangos meghívott vasárnap délután érkezett a nagyváradi várba, ahol Zatykó Gyula, a kulturális fesztivál főszervezője fogadta. A felek tárgyaltak a Szent László Napokról, annak jövőjéről, majd bejárták a várudvart, ahová egyre csak özönlött a tömeg az esti […]

DSC_5615_k

A Szent László-templomban ég a Szent László-láng

A nagyváradi Szent László templomban is lobog ezentúl a Szent László-láng. A lángot a Szent László Napok szervezői kapták ajándékba az idei kulturális fesztivál idején az Országos Lengyel Önkormányzattól, ám úgy döntöttek, hogy annak nem egy irodában kell lobognia, hanem templomban a helye, hogy minél többen láthassák. Ezért a szervezők nevében a keddi Szent László-búcsún […]

IMG_3120_SZLN_2017_25_Omega_MolnarF

Rekord rekord után – csúcsdöntéssel zárult az 5. Szent László Napok

Nem sokáig tartotta a látogatottsági rekordot az 5. Szent László napok szombat estéje, ezt már a vasárnap este megdöntötte: 18–20 ezren látogattak ki az Omega koncertjére a nagyváradi várba, így a június 19–25. között lezajlott kulturális fesztivál látogatóinak száma meghaladta a 60 ezret. Az egykor Váradon megalapított Metropol-Group igazi nosztalgiautazáson kalauzolta végig vasárnap esti koncertjével […]

DLF_2156_SZLN2017_2506_KFT_DobreLehel_k

„Mi nem öregek vagyunk, hanem régóta vagyunk fiatalok” – Beszélgetés Bornai Tiborral a KFT-ből

Miért tartja magát valamelyest nagyváradinak Bornai Tibor, a KFT billentyűs-énekese, dalszerzője? Ki volt a lány a mólón a Balatoni nyár című halhatatlan slágerben? Mit gondol a Szent László Napokról? Hát Nagyvárad kulturális fesztiváljának a közönségéről? – minderre fény derül, ha elolvassák a Szent László Napok keretében június 24-én, a nagyváradi várban megtartott KFT-koncert után vele […]

mindefelek_honlapra_musica_historica

Egy kis múltidézés a királyi héten

A történelem, a múlt a vasárnapi napon is hangsúlyos szerepet kapott, amellett hogy Szent László Vitézei igazi középkori hangulatot teremtettek az 5. Szent László Napok zárónapján, a várban és a városban egyaránt több múltidéző esemény zajlott. Moldován Gellért vezetésével a Pece-parti Párizs szecessziós szépségeit tekinthették meg az érdeklődők, és aki még több szecesszióra vágyott, az […]

gyermekprogik_honlapra_k2

Vitézek, tintalovak, kalandok a Szent László Napokon

Szent László Vitézeinek ünnepélyes bevonulásával vette kezdetét a Királyi hét utolsó napja. A Magyarország több városából érkezett hagyományőrzők a nap folyamán többször is tartottak harci bemutatókat, délután pedig Szent László zászlaja alá toborozták a legkisebb váradi vitézeket, hogy együtt foglalják vissza a várat az ellenségtől. A rögtönzött hadgyakorlatot követően a gyerekek zoknibombákkal támadtak az ostromló […]

IMG_9362_SZLN_2017_24_Magyarorszag_Vedelmezoje_MolnarF

Középpontban Szent László

A Szent László Napok szombati napján a Magyar Polgári Egyesület szervezésében több előadáson is részt vehettek az érdeklődők. Dr. Kőrösi Mária egyetemi docens A keresztény hit és a szuverén Magyarország védelmezője: Szent László című délelőtti előadásában történeti áttekintést adott Szent László életének fontosabb eseményeiről, a lovagkirály jelleméről és a halála utáni Szent László-kultusz kialakulásáról. Az […]

DLF_1676_SZLN2017_24_Népi játszótér_DobreLehel

Gyermekfesztivál a kulturális fesztiválban

Kézműves játszóházba várták a gyerekeket szombaton egész nap a Debreceni Művelődési Központ és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat munkatársai, valamint a telegdi fajáték-készítők. Az ügyes kezű résztvevők festhettek, papírból koronát, csigát vagy pillangót készíthettek, babákat, bőr- vagy fonalkarkötőket állíthattak elő, nemezelhettek, sőt, akinek ahhoz volt kedve, annak az arcát is kifestették. Eközben a nap folyamán a vár […]

IMG_0306_SZLN_2017_24_Noileg_MolnarF

Mutass jó példát, Biharban is

A Nőileg magazin szerkesztőivel zajlott közönségtalálkozó az 5. Szent László Napok szombati napján. A beszélgetés fő témáját a magazin Mutass jó példát! elnevezésű kampánya jelentette, amellyel a cél megtalálni azokat a nem közismert, nem híres embereket, akik a szűkebb környezetük számára követendő példaként szolgálnak. A verseny 2017 áprilisától 2018 áprilisáig tart, 15 megyében. A jelölés minden […]

IMG_9879_SZLN_2017_24_Timbersports_MolnarF

Favágóverseny fejszével, láncfűrésszel

Látványos esemény színesítette az 5. nagyváradi Szent László Napok programját: szombaton a várban rendezték meg a Stihl Timbersports Román Országos Bajnokság döntőjét. A résztvevők több versenyszámban bizonyították ügyességüket, erejüket, és nem utolsósorban gyorsaságukat, hiszen a farönkök mellett az idő volt az egyik legfőbb tényező, amivel meg kellett „küzdeniük”. Úgy tűnik, hogy ebben a világszerte egyre […]

sajto_borito1_k

Szent László és Nagyvárad régi képeslapokon – rendkívüli albumot mutattunk be

Zsúfolásig telt a váradi vár konferenciaterme június 22-én, csütörtökön, Balázs D. Attila Szent László és Nagyvárad régi képeslapokon című történelmi albumának a bemutatóján. A szép kivitelű, igényes kötetet beszerezhetik a Szent László Napok információs pultjánál, valamint az Illyés Gyula, a Libris Antica és a Dávid Könyvesboltban is, de hamarosan szerte a Kárpát-medencében. „A Szent László […]

SZLN2017_events_gyermekfesztival_k

Gyermekfesztivál a kulturális fesztiválban

Kézműves játszóházba várták a gyerekeket szombaton egész nap a Debreceni Művelődési Központ és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat munkatársai, valamint a telegdi fajáték-készítők. Az ügyes kezű résztvevők festhettek, papírból koronát, csigát vagy pillangót készíthettek, babákat, bőr- vagy fonalkarkötőket állíthattak elő, nemezelhettek, sőt, akinek ahhoz volt kedve, annak az arcát is kifestették. Eközben a nap folyamán a vár […]

20170624_121254_k

Múltidézés az Elszármazottak találkozóján

Egy ilyen jellegű rendezvényhez illően a nosztalgia jegyében zajlott az Elszármazottak találkozója az 5. Szent László Napok szombati napján. Az érdeklődés igen nagy volt az esemény iránt, így szépszámú közönség előtt vetíthették le Villányi Zoltán Erdély nyugati ablakában című filmjének egy részét, amely természetesen a Pece-parti Párizs hangulatát idézte meg. Az esemény keretében előbb Soós […]

oromfozes_honlapra_k

Örömfőzés öröménekléssel

Olyan örömfőzés kerekedett az 5. Szent László Napok utolsó előtti napján, szombat délelőtt, hogy a résztvevők dalra is fakadtak – a hangot a Váradi Dalnokok adták meg, akik maguk is főztek az eseményen. Összesen tíz csapat mérte össze gasztronómiai rátermettségét, tehetségüket pedig mi sem bizonyította jobban, mint az, hogy hamar kiürültek az üstök. A főzök […]

akiknek_k

Akiknek szívesek tapsoltunk – Csíky Ibolyára és Varga Vilmosra emlékeztünk

Akiknek szívesen tapsoltunk: a közelmúltban elhunyt Csíky Ibolya és Varga Vilmos színművészekről szóló megemlékezést is tartottak a péntek koraesti órákban a nagyváradi Szent László Napok keretében. A művészek személyiségét, alakításait szeretteik, pályatársaik, az őket szerető és tisztelő nézők idézték fel, és az eseményen levetítették Piski Norbert Varga Vilmosról forgatott filmjét, illetve a Csíky Ibolyáról szóló […]

magyarremete_k

Szent László ábrázolás Bihar megyében

Bihar megyében más régiókhoz képest művészettörténetileg kevés Szent László ábrázolás van. Ezen kevés helyek közzé tartozik például a magyarremetei templom, derült ki Emődi Tamás építész és Lángi József restaurátor pénteki előadásából, ami az 5. Szent László napok keretében hangzott el. Történeti keretbe Emődi Tamás foglalta a belényesi vidéket és Magyarremetét, amely már a 70-es években […]

kezmuves_k

Értékőrzés a Fejedelmi udvarban

A Szent László Napok egyik állandó, mindig nagy érdeklődésre számot tartó eseménye a Hagyományok kézről kézre elnevezésű kézművesvásár. A nagyváradi vár Fejedelmi udvarában az idén több mint hatvan standot állítottak fel a résztvevők számára: ezúttal is üvegfújók, keramikusok, bútorfestők, gyékényfonók, tűzzománc-készítők, fafaragók, ékszerkészítők termékeit lehetett megcsodálni, és természetesen megvásárolni. Érkeztek kézművesmesterek egyebek mellett Csíkszentmihályról, Szatmárnémetiből, […]

debrecen_k

Kulturális határátkelő Debrecen és Várad között

Debrecen és Hajdú-Bihar megye kincsei címmel nyílt meg az a kiállítás az 5. Szent László Napok keretében, pénteken, amely a cívisváros történelmi, népművészeti, kézműves értékeiből, illetve a Hajdúság és Bihar egyedi stílusú népi kultúrájából nyújtott ízelítőt. Viseletek, kézimunkák, a bőrdíszművesség, illetve a fazekasmesterség remekei kaptak helyet a kiállításon, amelynek kurátora, Mátrai-Nagy Andrea Bíborka szakavatott tárlatvezetést […]

gyermek_k

A legkisebbek is jól szórakoztak a pénteki napon

Inkább interaktív, közös játék, mint a hagyományos értelemben vett koncert volt a Libavonat zenekar pénteki fellépése az 5. Szent László Napokon. Papp Attila Tilu minden dalnál a színpadra szólította a gyerekeket, és mivel minden dal egy-egy külön mese volt, a kis résztvevők énekléssel, mozgással, tánccal kísérték, és mutatták be egyebek közt a virág növekedését, a […]

SZLN_jazz

Jól szóltak a Szent László-legendák dzsesszre hangszerelve

Az egész napon át tartó nagy hőség ellenére zsúfolásig telt a Nyári színház. Még a várfalakon is csüngtek az érdeklődők a csütörtöki Szent László-legendák dzsesszre hangszerelve koncert ideje alatt. Szent Lászlót, a zene erejének köszönhetően nem csak történelmi adatokból és lovasszobra körüli vitákból ismertük meg. Ott lebegett körülöttünk, mint egységes jelkép a megzenésített legendáiban és […]

szln_k

Fesztiváli kavalkád a Szent László Napokon

A fesztiváli pezsgés lesz úrrá a nagyváradi várban pénteken a déli óráktól: rajtol az 5. Szent László Napok Királyi hetét csúcsra járató programkavalkád. A kézművesvásár már 11 órától szebbnél szebb portékákkal várja a nagyváradi várba betérőket, lesznek mesterségbemutatók, könyvbemutató, 15 órától népzene a Szeredás Népzenei Együttes előadásában, 18 órától Akiknek szívesen tapsoltunk címmel megemlékezés Csíky […]

kepeslapos_hir

Szent László és Nagyvárad régi képeslapokon – egy kegyetlenül szép történelmi album bemutatója

Váradról írott könyvvel jelentkezik Balázs D. Attila. A kötettel legelőször a Szent László Napokon találkozhat a közönség június 22-én, csütörtökön 18 órakor, a vár I. épületének konferenciatermében, ahol a szerző mellett Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület elnöke, a kötet kiadója mutatja be a munkát. A nagysikerű Erdély Anno 1895–1944, valamint a Torockó és […]

DSC_9296_K

Szent László-legenda – Makoldi Sándor festőművész kiállítása a váradi várban

A Szent László Napok keretében nyitottuk meg Makoldi Sándor debreceni festőművész kiállítást a nagyváradi várban. A szép számú közönséget Nagy József Barna, a kiállítást szervező Magyar Polgári Egyesület elnöke köszöntötte. Angela Lupșea, a Nagyváradi Vármúzeum igazgatója meleg szavakkal üdvözölte a közönséget és Makoldi Sándor festőművészt, kiemelve, hogy Szent László bizonyára most az egekből gyönyörködve nézi […]

DSC_9088

A reformáció Váradon – konferencia a Szent László Napokon

A reformáció Váradon – ezzel a címmel szervezett a magyar Polgári Egyesület tartalmas, érdekes konferenciát a június 19–25. között zajló Szent László Napok programjaként. Az eseményen Nagy József Barna, a Polgári Egyesület elnöke, a Szent László Napok egyik szervezője köszöntötte a népes közönséget és az előadókat. Megköszönte Dr. Hermán M. Jánosnak, aki egészségügyi gondok miatt […]

MLA_7496_k

Szent László az összekötő kapocs a múlt és a jövő között – hivatalosan is elkezdődött a nagyváradi Szent László Napok

A Szállnak a pávák című népzenei és néptáncösszeállítással nyílt meg június 19-én, hétfőn ünnepélyes keretek között az immár ötödik alkalommal megszervezett nagyváradi Szent László Napok – az ünnepi köszöntőket követő produkcióban a Magyar Állami Népi Együttes és a Fölszállott a páva televíziós népzenei és néptáncos tehetségkutató verseny döntősei léptek a Szigligeti Színház színpadára. A nagy […]

MLA_7026_k

Szent László hősiességét megmutató freskók a vártemplomban

Szent László-freskók a Kárpát-medencében címmel Móser Zoltán fotóművész felvételeiből nyílt kiállítás az idén június 19–25. között zajló Szent László Napok hétfői első napján a nagyváradi Vártemplomban. Mint Zatykó Gyula, Nagyvárad kulturális fesztiváljának főszervezője kiemelte, a tárlat tulajdonképpen ajándék a Szent László-emlékévet meghirdető nemzetpolitikai államtitkárság részéről. A kiállított anyag tizenhárom tablóból áll, melyek – a bevezető […]

koszorúzás_fbra_honlapra

Főhajtás Szent László királyunk előtt

Hétfőn, a délutáni órákban, Szent László királyunknak a nagyváradi székesegyház előtt álló szobránál főhajtással és koszorúzással kezdődött el az immár ötödik alkalommal megszervezett Szent László Napok.

47-lelkunk_viragai_beszamolo

Lelkünk virágai – gyönyörű kerámiák a nagyváradi várban

Kósa Klára keramikusművész Lelkünk virágai című kiállításának megnyitójával folytatódott az idén június 19–25. között zajló Szent László Napok vasárnapi nulladik napja – a nagyváradi vár Bethlen-termében a kulturális fesztivál végéig látogatható a szebbnél szebb kisplasztikákat felvonultató tárlat. A műalkotások kifejezik a művésznő lelkét, azt, ahogyan a világot látja – fogalmazta meg rövid köszöntőjében Zatykó Gyula, […]

46-bicikli_2017_beszamolo

Már ötödször gurultunk Szent Lászlótól Szent Lászlóig

Bár a reggeli órákban semmi biztosíték nem volt arra, hogy nem áznak meg mindazok, akik csatlakoznak a Szent Lászlótól Szent Lászlóig – Két keréken határok nélkül kerékpártúrához, szép számban érkeztek bringások a lovagkirály nyughelyéül szolgáló nagyváradi várba az idén június 19–25. között zajló Szent László Napok nulladik napján. Az immár ötödik alkalommal megszervezett biciklitúrán a […]

44-3D-var

A középkori nagyváradi vár virtuális 3D-s rekonstruálása

A középkori nagyváradi várat rekonstruálja virtuálisan, 3D-ben Mihálka Nándor régész és Bíró Róbert a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) képzőművészeti szakos hallgatója az idén június 19–25. között zajló Szent László Napok keretében, június 24-én, szombaton 14 órától a nagyváradi vár I (i) épületnek első emelti konferenciatermében. Az előadás során a nagyváradi vár középkori épületegyüttesének és épületeinek […]

moser_zoltan_SZL_freskok_k

Szent László-freskók a Kárpát-medencében

Szent László-freskók a Kárpát-medencében címmel Móser Zoltán fotóművész felvételeiből nyílik kiállítás hétfőn, 17:30 órától a Vártemplomban az idén június 19–25. között zajló Szent László Napok keretében. Móser Zoltán fotóművész kiállítása 13 tablóból áll, melyek – a bevezető és a leíró tablón kívül – egy-egy freskórészletet tartalmaznak a Kárpát-medence különböző templomaiból. A helyszínek a következőek: Gelence […]

40-karkotok_2017

Karkötővel a Szent László Napokért

Királyi hétre várunk mindenkit június 19–25. között – a Szent László Napok további sikeréhez pedig most mindenki hozzájárulhat támogatói karkötőink megváltásával. Idén két típusú karkötő közül lehet választani: Lila (20 lej) Sárga (10 lej) Egy kis szerencsével pedig nyereményeink egyike is az Öné lehet. A lila karkötők választók kerékpárt nyerhetnek, a sárgát megváltók között pedig […]

39-Jazz

Szent László-legendák dzsesszre hangszerelve

Különleges hangulatú estnek, igazi zenei csemegének lehetnek szem- és fültanúi mindazok, akik június 22-én, csütörtökön kilátogatnak a nagyváradi várba: a Szent László Napok keretében ugyanis ekkor kerül színpadra a Szent László-legendák dzsesszre hangszerelve című előadás. A premier keretében olyan neves előadók lépnek színpadra, mint Harry Tavitian, Mizsei Zoltán, Andrejszki Judit, valamint a Balázs Elemér Group. […]

DSC_8860_k

Szent László Napok – az esemény, ami összeköt

Ha egyetlen szóban kellene meghatározni a nagyváraid Szent László Napokat, akkor azt mondanám, hogy az esemény, ami összeköt: összeköt magyart a magyarral politikai és vallási hovatartozástól függetlenül, összeköt magyart a románnal, megpróbál ugyanis hidat alkotni egymás felé, összeköti a határ két oldalán élőket, és nem utolsósorban összeköti a testvérvárosokat – vezette fel a június 14-ei, […]

37-stihl_beharang

Látványfavágás a nagyváradi várban

Nagyváradot választotta a román országos bajnokság döntőjének helyszínéül a Stihl Timbersports – az eseményt az 5. Szent László Napok keretében bonyolítják le a nagyváradi várban június 24-én, szombaton 14 órától. Az ország minden tájáról érkező versenyzők több próbában is összemérik rátermettségüket, és a győztes lesz az országos bajnok. A favágóverseny szervezői igazi show-t ígérnek, harcsafűrészekkel, […]

36-szomszedneni

Édeshármasban – a Szomszédnéni is fellép a Királyi héten

Hármasban minden jobb – kívánságból is három szokott lenni, magyar igazságból és kismalacból meg főleg. A cím ellenére a Szomszédnéni Produkciós Iroda Karinthy-gyűrűs humoristáiból csak kettő van, de A három testőr is négy testőrről szól, szóval az Ön helyében én most nem kötnék ebbe bele – üzenik a fellépők. Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs több mint […]

34-noileg

Mutass jó példát! ‒ Közönségtalálkozó a Nőileg magazin szerkesztőivel és meghívottaikkal

A Nőileg magazin programbemutatóval egybekötött beszélgetésre hívja az 5. Szent László Napok közönségét június 24-én, szombaton, 16.30 órától. A találkozó keretében az egymásra való odafigyelés erejéről, a közösségi részvétel és az együttműködés fontosságáról beszélgetnek a lap három éves tapasztalatainak tükrében, valamint az idén áprilisban útjára indított Mutass jó példát! elnevezésű program kapcsán. Meghívott Dimény Levente, […]

35-debrecen_hadubihar_kincsei_kiallitas

Debrecen és Hajdú-Bihar megye kincsei – kiállítás

Debrecen és Hajdú-Bihar megye kincseiből nyílik kiállítás az idén június 19–25. között zajló Szent László Napok keretében 2017. június 23-án, pénteken 12 órától a nagyváradi várban. A tárlat ízelítőt nyújt egyrészt a cívisváros történelmi, népművészeti és kézműves értékeiből, másrészt a megye, tehát a Hajdúság és Bihar sajátos, egyedi stílusú népi kultúrájából. Köszöntőt mond: • Angela […]

33-SZLN_design_nap

Design-nap a Szent László Napokon

Design-napra várja az idén június 19–25. között zajló nagyváradi Szent László Napok a képzőművészetek kedvelőit – a Szent László Egyesület, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) művészeti tanszéke, a Balassi Intézet és a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) igazi ínyencségeket kínál a váradi várban és a PKE új székhelyén a kulturális fesztivál „bemelegítő” hetén, június 20-án, […]

32-legendarium_konyvbemutato

A sziklahitű király – Szent László Kárpát-medencei Legendáriuma

A gyerekek számára is érdekesen dolgozza fel a Szent Lászlóval kapcsolatos legendákat, szellemi vagy tárgyi emlékeket a Székelyföldi Legendárium csapatának legújabb kiadványa, A sziklahitű király, amelyet az idén június 19–25. között zajló nagyváradi Szent László Napok keretében is bemutatunk. A 2017-ben megjelent kötet tulajdonképpen Szent László Kárpát-medencei Legendáriuma, ami Szacsvától, azaz Kelet-Székelyföldtől egészen Őrségig, Kelet-Ausztriáig […]

31-Kolcsonkert_kovasz_Gall_Timea

Kölcsönkért kovász – egy rendkívüli szakácskönyv bemutatója a Szent László Napokon

Egy rendkívüli könyv bemutatójára várjuk a gasztronómia iránt érdeklődőket az 5. Szent László Napokon: a június 24-ei, szombati Össznépi örömfőzésre elhozza a nagyváradi várba Kölcsönkért kovász című „kosztoskönyvét” Gáll Tímea. A csíkmadarasi Gáll Tímeát nagyon sokan ismerhetik Borbás Marcsi Gasztroangyal című műsorából, amelynek immár visszatérő vendége. A Kölcsönkért kovász című kosztoskönyv jóval több receptgyűjteménynél – […]

30-lbavonat_beharang

„Libavonatozás” a Szent László Napokon

Egy kis „libavonatozásra” várjuk az érdeklődőket az idén június 19–25. között zajló nagyváradi Szent László Napokon: a méltán népszerű Libavonat június 23-án, pénteken 17 órától lép fel a várban felállított színpadon. A Libavonat gyerekzenét játszó zenekar, de nem gyerekzenekar. Családias hangulatú koncertjein a saját dalok mellett különböző zenei játékokkal, interaktív, humoros, „táncos” műsorral kápráztatja el […]

29-evilagi_beharang

Evilági koncert a Szent László Napokon

28-Tompeti_beharang

Tompeti és Barátai a Szent László Napokon

Tompeti és Barátai is a vendégeink lesznek a június 19–25. között zajló Szent László Napokon,  a gyermekek egyik nagy kedvence június 25-én, vasárnap 16 órakor lép a nagyváradi várban felállított színpadra. Tompeti és Barátai váratlanul jelentek meg a színen. Közvetlenségüknek, játékosságuknak köszönhetően a gyerekek rögtön barátjukká fogadták őket. Tompeti és Csillagszemű 2009 óta szórakoztatja és […]

27-SZLN_2017_kozlemeny_gyermekprogramok_k

Gyermekfesztivállal várja a legkisebbeket a Szent László Napok

Bár úgy tűnt, hogy már nem lehet felülmúlni a tavalyi nagyváradi Szent László Napokat a gyermekprogramok számát és minőségét illetően, idén a szervezők bebizonyították, hogy lehetséges. Mint a gyermekprogramok témájában tartott csütörtöki, június 8-ai sajtótájékoztatón Nagy József Barna programszervező hangsúlyozta: igazi gyermekfesztivál alakul ki az immár ötödik alkalommal megszervezett kulturális fesztiválban. A programok sokaságára való […]

26-operettgala_beharang

Operettgála a Szent László Napokon

Amint azt már megszokták, nincs Szent László Napok operettest nélkül. Idén sem lesz ez másként: a június 19–25. között a nagyváradi várban zajló kulturális fesztivál vendége ezúttal a Kolozsvári Magyar Opera művészeiből alakult Operett Group Projekt. A társulat Kulcsár Szabolcs művészeti vezető irányítása alatt, különböző felállásokban, hosszú évek óta látja el az ország különböző kulturális […]

25-nyitógála_beharang

Szállnak a pávák a Szent László Napok nyitógáláján

Szállnak a pávák címmel a Magyar Állami Népi Együttes és a Fölszállott a páva televíziós népzenei és néptáncos tehetségkutató verseny döntősei lépnek színpadra az idén június 19–25. között zajló Szent László Napok június 19-én, 19 órától a nagyváradi Szigligeti Színházban megtartott nyitógáláján. A Hagyományok Háza által szervezett előadás szellemiségében és tematikájában kapcsolódik mind a magyarországi […]

24-nyilt_fitneszedzés_beharang

Nyílt fitneszedzés – Szabadtéri mozgás mindenkinek

Ezzel a címmel várnak a Szent László Napok szervezői a nagyváradi vár nyári színházába 2017. június 25-én, vasárnap, 11 órától mindenkit, aki egy kis mozgásra is vágyik a kulturális és szórakoztató események kavalkádjában. A légzés a titka annak az edzésformának, amivel várjuk az érdeklődőket, ezt pedig összehangoljuk a mozdulatokkal, nyújtunk, erősítünk és feltöltődünk, ezért minden […]

23-temetolatogatas_2017_beharang

Látogatás a neológ izraelita temetőben

Nagyvárad a 19. század utolsó és a 20. század első pár évében vált poros kisvárosból igazi nagyvárossá. Ebben a gyors és látványos növekedésben oroszlánrészt vállalt a város ortodox és neológ zsidósága is. Az idén június 19–25. között zajló Szent László Napok alatt, 2017. június 23-án, pénteken 16 órától megszervezett látogatásunk a neológ izraelita temetőben azt […]

21-vartajfutas_beharang

Újra Vártájfutás a Szent László Napokon

A tavalyi Vártájfutás sikeréből kiindulva idén is megszervezzük a tájékozódási versenyt a június 19–25. között zajló Szent László Napokon. Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk június 24-én, szombaton 11 és 16 óra között a nagyváradi várba az Ady Endre Gimnázium Sportklubja által szervezett vetélkedőre. A megadott időszakban bármikor lehet indulni. Két pályán is kipróbálhatják magukat a […]

22-sajtokozlemeny_majus30

„Hagyományos” programok a Szent László Napokon

A hagyományőrzés, a hagyományok továbbéltetése állt az idén június 19–25. zajló nagyváradi Szent László Napok újabb programpontjait bemutató május 30-ai, keddi sajtótájékoztató középpontjában. Az érkező újságírókat kellemes középkori muzsika és korhű ruhába öltözött férfiak és nők fogadták – ők a Karosi Turul Hagyományőrző Íjász Egyesület képviseletében érkeztek a váradi várban megtartott tájékoztatóra, hogy beszámoljanak a […]

20-kezmuvesvasar2017

Hagyományok kézről kézre – Kézművesvásár

A bóvlimentes kézművesvásár fogalma immár öt éve összeforrt a Szent László Napokkal – így természetes, hogy az idén június 19–25. között megszervezett kulturális fesztiválon ismét találkozhatunk Erdély és a Partium különböző szegleteiből érkező kézműves mesterekkel. Akárcsak az előző években, június 23–25. között idén is míves használati tárgyak és dísztárgyak, továbbá házilag készült nyalánkságok várják az […]

19.Alom_hava_filmvetites_beharang_orsi

Álom hava – filmvetítés a Szent László Napokon

Ahogy azt már a nagyváradi Szent László Napokra visszatérők megszokhatták, rendszerint filmvetítéssel is kedveskednek a szervezők az érdeklődőknek. Idén az Álom hava című film lesz terítéken, Bicskei Zsolt rendező legújabb filmjét június 20-án, kedden 19 órától lehet majd megtekinteni a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében. A 2016-ban bemutatott, 50  perces film alaptörténete, hogy a török dúlásban […]

18-sajtokozlemeny_majus24

Design-nap és konferenciák a Szent László Napokon

A Partiumi Keresztény Egyetemmel és a Magyar Polgári Egyesülettel közösen szervezett programok ismertetésével folytatódott május 24-én, szerdán az idén június 19–25. között zajló Szent László Napok programjait ismertető sajtótájékoztató-sorozat. Mint Zatykó Gyula, a nagyváradi kulturális fesztivál főszervezője hangsúlyozta, mind a felsőoktatási intézmény, mind az egyesület első perctől partnere a Szent László Napoknak, az évek során […]

16-Lelkunk_viragai_beharang_orsi

Lelkünk virágai – Kósa Klára keramikusművész kiállítása a váradi várban

Lelkünk virágai címmel nyílik kiállítás Kósa Klára keramikusművész alkotásaiból az idén június 19–25. között zajló Szent László Napok nulladik napján, június 18-án, vasárnap 18 órakor a nagyváradi várban. Kósa Klára, a Népművészet Mestere, a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagja öt évtizede a magyar kulturális örökség hozzáértő őrzője, éltetője. A színek, szimbólumok, ősi jelek ismerője. Tárgyai jellegzetesek, felismerhetőek: […]

15-musica_historica_beharang_orsi

Egy kis régizene a Szent László Napokon

11–15. századi magyar és nyugat-európai muzsika csendül fel az idén június 19–25. között zajló Szent László Napok zárónapján, június 25-én 17 órától a nagyváradi Vártemplomban. Az érdeklődők a lovagkirály korának, illetve az őt már szentként tisztelő középkori századoknak (12–15. század) a zenéjéből kaphatnak ízelítőt, ha betérnek a nyár melegében árnyat nyújtó falak közé, ahol az […]

14-SZL_kviz_beharang_orsi

Szent László-kvíz a Szent László Napokon

Ki tud többet Szent Lászlóról? Nagyvárad alapítójának koráról? Hát a lovagkirályról szóló legendákról? Vagy éppen a Körös-parti város történelméről? – erre fény derül a június 19–25. között zajló nagyváradi Szent László Napokon, a kulturális fesztivál programpontjai közé visszatér ugyanis a kvíz. Szent László trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából még hangsúlyosabban lovagkirályunkról szól […]

SZLN_2017_sajtokozlemeny_majus15_2

Kulturális „bemelegítővel” rajtol el az 5. Szent László Napok

Az idén június 19–25. között zajló Szent László Napok „bemelegítő” eseményeiről számolt be május 15-ei, hétfői sajtótájékoztatóján Zatykó Gyula, a kulturális fesztivál főszervezője, valamint vendége, Nemes István, a Posticum kulturális központ programigazgatója. Mint kiderült, rangos kulturális eseményekkel hangolnak már a június 18-ai nulladik naptól a Szent László Napok csúcsra járatására, az igazi fesztiválhangulat ugyanis idén […]

13-darvas_laroche_Simon_Judittal_beharang_orsi

Egy kis élő történelem a Szent László Napokon

Rendkívüli sétára hív mindenkit az idén június 19–25. között zajló Szent László Napok. Javában zajlik ugyanis a nagyváradi Darvas–La Roche-ház európai rangú szecessziós múzeummá történő alakítása. A Körös-parti város egyik ékszerdobozába nem is olyan rég még csak kevesek kiváltsága volt belépni, hiszen az emeleten még családi otthonok kaptak helyet, de mára ez megváltozott, lakásmúzeum és […]

Lehullt a lepel a Szent László Napok fellépőinek kilétéről

Végre lehullt a lepel: a Loyal, a Pannonia All Star Orchestra, az Anna and the Barbies, a KFT, Demjén Ferenc, a Metropol Group, valamint az Omega lesznek az idén június 19–25. között zajló nagyváradi Szent László Napok nagyszínpadi fellépői. Minderről meglepetéssel színesített sajtótájékoztatójukon számoltak be április 6-án, csütörtökön a szervezők. Az egybegyűlteket Zatykó Gyula főszervező […]

„Hazatér” Váradra a Metropol

Igazi nosztalgiakoncertre várja a váradiakat a Szent László Napok: június 25-én, vasárnap a várban lép fel a legendás Metropol Group. Az együttest nagyváradi magyar gimnazisták alapították 1968-ban a Beatles, a Rolling Stones és az Illés bűvöletében. Az első (és egyben sokáig utolsó) magyar nyelvű albumuk (Electrecord /„égig érhetne az ének…”/1978) után azonban a román kiadó […]

Loyal a Szent László Napokon

A Budapesten megalakult, de erdélyi muzsikusokat is felvonultató Loyal együttes koncertjével rajtol a péntek este a június 19–25. között megszervezett nagyváradi Szent László Napokon. Önmagukat igazi kárpát-medencei blues-rock bandaként határozzák meg a fellépők, a tagok igyekeznek a hazai és külföldi ősök által kitaposott ösvényen haladni, akikből erőt és inspirációt merítenek, ugyanakkor a Loyal története önálló, […]

Omega-koncert a Szent László Napokon

Sok nagyváradi régi vágya teljesül a Szent László Napok június 25-ei zárónapján, amikor nem más lép a várban felállított színpadra, mint a legendás Omega együttes. A mai fiatal felnőttek, felnőttek és idősebb generáció képviselőinek fejében valószínűleg már a zenekar nevének hallattán egymást váltják a népszerűbbnél népszerűbb Omega-slágerek, most nem is fogunk neki azok felsorolásába, inkább […]

8-demjen_beharang-2

Demjén Ferenc a Szent László Napokon

Kell még egy szó, Iskolatáska, Hogyan tudnék élni nélküled, Jöjj vissza, vándor, Mikor elindul a vonat, Szerelem utolsó vérig – ugye nem is kell hozzátennünk, hogy Demjén Ferencről beszélünk, hiszen mindenki már dúdol egy dalt a felsoroltak közül, s napokra „beleül a fülébe”. Pedig valóban a Kossuth-díjas Demjén „Rózsiról” beszélünk, aki június 24-én, szombaton a […]

Pannonia Allstars Ska Orchestra a Szent László Napokon

Nagyváradra érkezik a 2017. június 19–27. között immár ötödik alkalommal megszervezett Szent László Napok keretében a ska zene magyar nagykövete: június 23-án, pénteken a nagyváradi várban lép fel a Pannonia Allstars Ska Orchestra. A rajongók körében már rég csak PASO-ként emlegetett zenekar 2003-ban alakult, a Csizmáskandúr, a The Deadbeats, a Kevés, a Böiler és a […]

Egy kis Afrika Nagyváradon

Afrika, Balatoni nyár, Siker, pénz, csillogás, Bábu vagy, Bál az Operában – ki ne kezdene el dúdolni e dalok címét hallva. És nem csak a Youtube-on vagy iTunes-on hallgathatjuk idén végtelenítve, hanem a KFT együttessel is együtt énekelhetjük ezeket a dalokat, ugyanis a 2017. június 19–25. között zajló Szent László Napok fellépőjeként köszönthetjük a máig […]

A váradi várban lép fel az Anna and the Barbies

Régi ismerősként köszönthetik a nagyváradiak a Szent László Napok keretében 2016. június 23-án, pénteken a várban fellépő Anna and the Barbies együttest, hiszen amellett, hogy rádió- és tévéműsorok visszajáró vendégei, és zeneszámaikat is rendszeresen sugározza a média, nem először érkeznek most a Körös-parti városba, koncerteztek már a népszerű romkocsmában, a Moszkvában is. Az Anna and […]

Nagyváradról elszármazottak találkozója

Ha nyár, akkor Szent László Napok, ha pedig Szent László Napok, akkor Nagyváradról elszármazottak találkozója. A kulturális fesztivál szervezői mindenkit szeretettel várnak június 24-én, 11 órakor a nagyváradi várba egy kis nosztalgiázásra, beszélgetésre. Az előzetesen bejelentkezőknek külön meglepetéssel is készülnek. Jelentkezni a varadiak@szentlaszlonapok.ro elektronikus postai címen lehet. Ha kérdése lenne, keresse az esemény szervezőit, Nagy […]

3-ossznepi_oromfozes

Magyar ízek kóstolója – Össznépi örömfőzés

Természetesen nem marad el az Össznépi örömfőzés a 2017. június 19–25. között immár ötödik alkalommal megszervezett Szent László Napokon – a Magyar ízek kóstolóját június 24-én 9 órától tartjuk a nagyváradi várban. A határ mindkét oldaláról, Magyarországról, Partiumból, Belső-Erdélyből, valamint Székelyföldről is várunk jelentkezőket, akik szeretnék, ha főztjüket megkóstolnák a váradiak és a térség egyik […]

Szent Lászlótól Szent Lászlóig – Két keréken határok nélkül

Idén a Szent László Napok nulladik napján, 2017. június 18-án pattannak két kerékre a kulturális fesztivál szervezői és a hozzájuk csatlakozók, hogy Szent László évében is átguruljanak Nagyváradról Biharkeresztesre, így hajtva fejet szent királyunk előtt trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából, és népszerűsítve egyúttal a történelmi Bihar vármegyének a határ túl oldalán levő […]

1-bekoszono

Királyi hét a nagyváradi várban

Királyi hétre vár mindenkit június 19–25. között a Szent László Napok – a nagyváradi várban ezúttal is tartalmas kikapcsolódási, szórakozási lehetőséget kínálunk úgy, hogy közben fejet hajtunk városalapító lovagkirályunk előtt. Szent László személye idén még erősebb kapocs lesz az események között, hiszen szent királyunk trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából a magyar Miniszterelnökség […]