Egy kis Afrika Nagyváradon

Afrika, Balatoni nyár, Siker, pénz, csillogás, Bábu vagy, Bál az Operában – ki ne kezdene el dúdolni e dalok címét hallva. És nem csak a Youtube-on vagy iTunes-on hallgathatjuk idén végtelenítve, hanem a KFT együttessel is együtt énekelhetjük ezeket a dalokat, ugyanis a 2017. június 19–25. között zajló Szent László Napok fellépőjeként köszönthetjük a máig nagy népszerűségnek örvendő zenekart. De bizonyára elhangzik majd az Elizabet is, mint ahogy más női nevek köré írt dalok is felcsendülhetnek, hiszen az együttes tagjai írtak dalt Andrea, Eszter, Irén, Rózsa, Rózsák Valériának vagy Teca címmel is.
A KFT története egyébként még az 1980-as évek legelejére nyúlik vissza, amikor Bornai Tibor zongorán, Laár András gitáron és Márton András dobokon a Fonográf kiegészítő muzsikusaiként együtt turnéztak az NDK-ban Koncz Zsuzsával, Bródy Jánossal, Tolcsvay Lászlóval és Móricz Mihállyal. Októberben az esernyőkészítőként is tevékeny II. Lengyelfi Miklós basszusgitárossal megalakult a KFT zenekar, és a legendás Józsefvárosi Pinceklubban kezdtek próbálni, majd koncertezni.
Hogy miért pont a KFT névre esett a választásuk? A hetvenes évek végén a korlátolt felelősségű társaságok még csak a gazdasági szakkönyvek szerint léteztek. Laár ebben az időszakban egy Kulhanek Cirkusz nevű formációban lépett fel baráti társaságok előtt, és az egyik, ebben játszó tag találta ki, hogy akár KFT-nek is nevezhetnének egy zenekart. Mivel velük Laár nem tudott zenekart alakítani, elkérte a nevet, és ezt javasolta zenésztársainak, mondván, „a világ dolgaiért csak korlátozottan tudunk felelősséget vállalni”.
Mi azonban egy dologért felelősséget vállaluk: 2017. június 24-én, a Szent László Napok keretében a nagyváradi várban koncertezik a KFT együttes.

A váradi várban lép fel az Anna and the Barbies

Régi ismerősként köszönthetik a nagyváradiak a Szent László Napok keretében 2016. június 23-án, pénteken a várban fellépő Anna and the Barbies együttest, hiszen amellett, hogy rádió- és tévéműsorok visszajáró vendégei, és zeneszámaikat is rendszeresen sugározza a média, nem először érkeznek most a Körös-parti városba, koncerteztek már a népszerű romkocsmában, a Moszkvában is.

Az Anna and the Barbies különben rendkívüli pályafutást tudhat magáénak: egy évtizednyi hamisítatlan rock’n’roll menetelés után az undergound szcéna kiskocsmáiból, klubjaiból a Budapesten őshonos Anna and the Barbies-t rendkívüli színpadokra emelte a már szinte családdá vált rajongói közönsége. Ennek szellemében a zenekar mindenét odaadva tíz éve hal meg estéről estére a színpadon.

Időközben az öttagú zenekar (Pásztor Anna – ének, Pásztor Sámuel – gitár, ének, Hernádi Dávid – basszusgitár, Vághy Tamás – billentyű, Bubnó Márton – dobok) szétválaszthatatlan egységgé kovácsolódott, a nyers rockban, zeneiségében is otthonra talált. Kendőzetlenül őszinte és lélekemelően életigenlő szövegvilágukat üvöltő Marshall erősítők tették indokolttá a fesztiválok nagyszínpadjain.

A Fészek Klub kisszínpadán még csak álmodni mertek arról, hogy egyszer megtöltenek egy arénát. 2015-ben a tizedik jubileumi koncertjükön hatalmasat robbant a hat album zenei anyaga a SYMA csarnokban.
A zenekar pszichedelikus színpadi látványvilága összetéveszthetetlenül egyedivé tette őket a magyar zenei életben.

2016-ban az Anna and the Barbies az eddigi legátfogóbb összművészeti turnéját mutatja be az ország különböző pontjain, ahol a cirkuszművészet, kortárs költészet és huszonegyedik századi vizualitás jelenik meg a korábban a nagyváradi Szigligeti Társulat művészeti vezetőjeként tevékenykedő Szabó K. István rendezésében. A turné végállomásaként a hetedik nagylemez bemutatóját dupla teltház előtt tartották 2016 novemberében a Fővárosi Nagycirkuszban.

Nagyváradról elszármazottak találkozója

Ha nyár, akkor Szent László Napok, ha pedig Szent László Napok, akkor Nagyváradról elszármazottak találkozója. A kulturális fesztivál szervezői mindenkit szeretettel várnak június 24-én, 11 órakor a nagyváradi várba egy kis nosztalgiázásra, beszélgetésre. Az előzetesen bejelentkezőknek külön meglepetéssel is készülnek.
Jelentkezni a varadiak@szentlaszlonapok.ro elektronikus postai címen lehet.
Ha kérdése lenne, keresse az esemény szervezőit, Nagy Zoltánt (+40-745-595.798) és Török Sándort (+40-762-248.659).

A Szent László Napok sajtóirodája

3-ossznepi_oromfozes

Magyar ízek kóstolója – Össznépi örömfőzés

Természetesen nem marad el az Össznépi örömfőzés a 2017. június 19–25. között immár ötödik alkalommal megszervezett Szent László Napokon – a Magyar ízek kóstolóját június 24-én 9 órától tartjuk a nagyváradi várban.
A határ mindkét oldaláról, Magyarországról, Partiumból, Belső-Erdélyből, valamint Székelyföldről is várunk jelentkezőket, akik szeretnék, ha főztjüket megkóstolnák a váradiak és a térség egyik legnagyobb kulturális fesztiváljára érkezők. Szabályok idén sincsenek, de jó lenne, ha a Szent László-évben minél több étel idézné városalapító lovagkirályunk korát, vagy minél többen használnának olyan hozzávalókat, fűszereket, amelyek a középkorban is elérhetőek voltak.
A zsűri az elkészült ételek ízét, a korhűséget, a csapat fegyelmezettségét, illetve az egyedi ízesítést egyaránt díjazza.
Az ínyencek pedig jelképes összegért, egy Szent László-pénzérme fejében idén is megkóstolhatják majd a finomabbnál finomabb falatokat.
Érdeklődni és jelentkezni Búzás Annamáriánál lehet a buzasannamari@gmail.com címen vagy a 0732-153.603-as telefonszámon.

Szent Lászlótól Szent Lászlóig – Két keréken határok nélkül

Idén a Szent László Napok nulladik napján, 2017. június 18-án pattannak két kerékre a kulturális fesztivál szervezői és a hozzájuk csatlakozók, hogy Szent László évében is átguruljanak Nagyváradról Biharkeresztesre, így hajtva fejet szent királyunk előtt trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából, és népszerűsítve egyúttal a történelmi Bihar vármegyének a határ túl oldalán levő településein is a 2017. június 19–25. között megszervezett Szent László Napokat.
Az elmúlt évben több mint nyolcvanan vettek részt a túrán, a szervezők szeretnék, ha az idén már több mint száz bringás vágna neki a távnak. Ezért minél több család jelentkezését várják, ahol a legkisebb bringástól a kerékpározó nagypapáig mindenki két kerékre pattanhat. A szervezők a Biharkeresztesig való bringázás tempóját – az alig húsz kilométeres távon – a legkisebb résztvevők sebességéhez igazítják, ezért is várják a család apraját-nagyját. A visszafelé vezető úton mindenki a saját tempójában kerekezhet.
Az indulás június 18-án, vasárnap 9.30 órakor lesz Szent László sírjától, vagyis a nagyváradi vár udvaráról, a cél pedig a lovagkirály biharkeresztesi emlékműve, egy rövid ártándi kitérőt is beiktatva.
A Szent Lászlónak szentelt évben legyünk még többen, mint a korábbi években! Mindenkit szeretettel várunk!

1-bekoszono

Királyi hét a nagyváradi várban

Királyi hétre vár mindenkit június 19–25. között a Szent László Napok – a nagyváradi várban ezúttal is tartalmas kikapcsolódási, szórakozási lehetőséget kínálunk úgy, hogy közben fejet hajtunk városalapító lovagkirályunk előtt. Szent László személye idén még erősebb kapocs lesz az események között, hiszen szent királyunk trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága Szent László évének nyilvánította a 2017-es esztendőt.
Természetesen nem marad el az évente nagy népszerűségnek örvendő kézművesvásár és az össznépi örömfőzés sem, neves meghívottak tartanak előadást, könyvbemutatót, gyermekprogramból pedig sikerült annyit csokorba gyűjtenünk, hogy nyugodt szívvel kijelenthetjük: egy gyerekfesztivál is helyet kap a kulturális rendezvénysorozat égisze alatt.
Június 22–25. között pedig – ahogy azt megszokhatták – minden este ismert és elismert előadók lépnek fel a Szent László Napok színpadán. További részletekkel hamarosan jelentkezünk az esemény Facebook-oldalán: www.facebook.com/SzentLaszloNapok2017/, illetve honlapunkon: www.szentlaszlonapok.ro.

Idén is minden korosztályt vár a nagyváradi vár!