gyermekprogik_honlapra_k2

Vitézek, tintalovak, kalandok a Szent László Napokon

Szent László Vitézeinek ünnepélyes bevonulásával vette kezdetét a Királyi hét utolsó napja. A Magyarország több városából érkezett hagyományőrzők a nap folyamán többször is tartottak harci bemutatókat, délután pedig Szent László zászlaja alá toborozták a legkisebb váradi vitézeket, hogy együtt foglalják vissza a várat az ellenségtől. A rögtönzött hadgyakorlatot követően a gyerekek zoknibombákkal támadtak az ostromló kunokra, majd a győztes csata után mindannyiukat megérdemelten avatták vitézzé.

Az ódon várfal tövében megbúvó apró, titokzatos, piros-fehér cirkuszi sátorba várta kis közönségét a kecskeméti Tintaló Társulás, amely most először jár Váradon. A 25-30 perces minicirkuszi előadáson csak látszólag álltak a középpontban az állatokat, artistákat és bohócokat mintázó bábok, valójában a miniatűr lelátón ülő, nevető, csodálkozó és a „fellépőket” kórusban biztató gyerekek játszották a főszerepet. Hasonló volt a helyzet a társulás délutáni, Horgászni tilos! című szabadtéri előadásán, ahol a számos vicces és meglepő helyzettől belelkesült gyerekeket még a nézőtéren tartani is nehéz volt.

Rengetegen begyűltek a debreceni Tompeti zenekar vasárnap délutáni koncertjére. A gyerekek körében igen kedvelt Tompeti és Csillagszemű élő zenével kísért saját dalokkal és ismert számokkal szórakoztatta közönségét, amelynek tagjai együtt énekelték az olyan kedvenceket, mint például a Számolj velünk! vagy a Rock&Roll csiga.

A cirkusz után nemcsak a kicsik, de még a középkori jelmezekbe öltözött hagyományőrzők is begyűltek a debreceni Vojtina Bábszínház Batu-tá kalandjai című szabadtéri előadására, amely a nagyon szórakoztató előadásmód mellett éles társadalomkritikát is megfogalmazott, ezért a felnőttek számára is kifejezetten tartalmas kikapcsolódást nyújtott.

A nap folyamán ugyanakkor a gyerekek és szülők ismét részt vehettek a már rendszeresnek számító programokon, mint amilyen a Kerekító bábos torna, a Holdvirág Dúlakör szüléssel-születéssel és csecsemőgondozással kapcsolatos beszélgetései és előadásai, vagy a délelőtti vársáncbeli kismamajóga, délután pedig ismét népmeséket hallgathattak a jurtában.

IMG_9362_SZLN_2017_24_Magyarorszag_Vedelmezoje_MolnarF

Középpontban Szent László

A Szent László Napok szombati napján a Magyar Polgári Egyesület szervezésében több előadáson is részt vehettek az érdeklődők. Dr. Kőrösi Mária egyetemi docens A keresztény hit és a szuverén Magyarország védelmezője: Szent László című délelőtti előadásában történeti áttekintést adott Szent László életének fontosabb eseményeiről, a lovagkirály jelleméről és a halála utáni Szent László-kultusz kialakulásáról. Az előadó több alkalommal is párhuzamba állította Szent László külpolitikáját, az ország megszilárdításáért foganatosított törvényeit, a mai magyar külpolitikával, illetve törvénykezéssel.

A délelőtt második tervezett előadója, dr. Fodor János, aki Szent László templomok a Kárpát-medencében című könyvbemutatóját tartotta volna meg, sajnos egészségügyi okokból nem tudott jelen lenni, de előadását bemutatta a kötet előszavának írója, Szőcs Zoltán író, szerkesztő. A könyvbemutatón arról a hiánypótló kötetről volt szó, amely a Kárpát-medencében Szent Lászlóról elnevezett 191 templomot, kápolnát mutatja be.

Délután került sor dr. habil Pálfi György antropológus, tanszékvezető, egyetemi docens (Szeged Egyetem, Embertani Tanszék) előadására. A professzor arról a kutatásról tartott előadást, amelyet 2011 szeptemberében végeztek Győrben, amikor is a győri bazilika Héderváry-kápolnájában őrzött Szent László-hermát felnyitották, és a benne lévő koponyán természettudományos vizsgálatokat és méréseket végeztek. A kutatásban számos szakember vett részt, majd a vizsgálatok után elkészült Szent László királyunk arcrekonstrukciója is.

 

IMG_0436_SZLN_2017_24_Koponyaereklye_Vizsgalatai_MolnarF-(1)

Ugyancsak ehhez az előadáshoz kapcsolódott Kristóf Lilla Alida antropológus, paleoradiológus, muzeológus előadása. Kristóf Lilla Alida volt az, aki a Szent László-koponyaereklye kutatását koordinálta. Ebből a kutatásból mára egy kötet is született, amit az előadáson be is mutatott. Az igényes kivitelű, sok fotót tartalmazó kötet a Szent király, lovagkirály – A Szent László-herma és a koponyaereklye vizsgálatai címet viseli. A kötetben nem csak a konkrét tudományos vizsgálatról olvashatunk, hanem például középkori pénzekről, a herma ötvösművészeti leírásáról, vagy éppen Szent László kultuszáról.

DLF_1676_SZLN2017_24_Népi játszótér_DobreLehel

Gyermekfesztivál a kulturális fesztiválban

Kézműves játszóházba várták a gyerekeket szombaton egész nap a Debreceni Művelődési Központ és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat munkatársai, valamint a telegdi fajáték-készítők. Az ügyes kezű résztvevők festhettek, papírból koronát, csigát vagy pillangót készíthettek, babákat, bőr- vagy fonalkarkötőket állíthattak elő, nemezelhettek, sőt, akinek ahhoz volt kedve, annak az arcát is kifestették.

Eközben a nap folyamán a vár belső udvarában a telegdi játékkészítők szerveztek tradicionális jellegű népi játszóteret. A gyerekek huszonötféle fajátékkal szórakoztak, kipróbálhatták a célbadobást, a hordólovaglást, sőt, még a malacdobálást és a csirkeröptetést is, természetesen nem valódi, hanem gumiból készült állatfigurákkal.

A várudvarban délelőtt és délután a debreceni Ort-Iki báb- és utcaszínház gólyalábasai szórakoztatták a fák árnyékába gyűlt gyerekeket és felnőtteket. A társulat, amely most először lépett fel Váradon, érdekes hangzású nevét egy osztják kisistenről kapta, akit a hagyomány „világügyelő férfinek”, vagyis Ort-Ikinek nevezett el. A művészek óriásbábokkal és vásári attrakciókkal hívogatták közönségüket, amely megleshette egyebek közt a kentauridomítás mikéntjét is.

A bölcsődés, tehát három év alatti korosztálynak szólt a Kerekítő bábos torna, amely már visszatérő vendége a Szent László Napoknak. A várszínház bejárata melletti zöldövezetben elhelyezett baba-mama sátorban mondókákkal, énekekkel és ölbéli játékokkal várták a kicsiket, majd a Holdvilág Dúlakör szervezésében ugyanitt Bernád Ilona bába tartott előadást a csecsemőgondozás népi hagyományairól.

Székelyföldi Legendárium csapata is már régi barátunk, ők idén a gyermekeknek szóló rajzfilmvetítések után új kiadványukat, A sziklahitű király. Szent László Kárpát-medencei legendáriuma című könyvet is bemutatták az érdeklődőknek. Fazakas Szabolcs, a Székelyföldi Legendárium vezetője és Gyöngyösi János történeti grafikus elmesélte: a könyv szoros összefüggésben áll egy nappaliszőnyeg-méretű térképpel, ez utóbbin ugyanis a grafikus megjelenítésében mind a 224, a könyvben felbukkanó legendahelyszín megtalálható. A serdülőkortól időskorig ajánlott kötet egyik részét alkotó kalandregényben Szőr Manó lovag, akit a képzőművész önmagáról mintázott, végigveyeti Zetét, a székely pásztorlegénykét azokon a Kárpát-medencei helyszíneken, ahol a lovagkirályról még legendákat őriz az emlékezet.

Népi hangszerekkel, élő és interaktív muzsikálással szólította meg közönségét a sepsiszentgyörgyi Evilági együttes, amely ezúttal Varró Dániel méltán közkedvelt gyermekverseinek megzenésített változatait tartalmazó, Dalóka című albumának anyagát hozta el Váradra, de bemutatták új, székelyföldi legendákat feldolgozó lemezük egy-egy dalát is.

IMG_0306_SZLN_2017_24_Noileg_MolnarF

Mutass jó példát, Biharban is

A Nőileg magazin szerkesztőivel zajlott közönségtalálkozó az 5. Szent László Napok szombati napján. A beszélgetés fő témáját a magazin Mutass jó példát! elnevezésű kampánya jelentette, amellyel a cél megtalálni azokat a nem közismert, nem híres embereket, akik a szűkebb környezetük számára követendő példaként szolgálnak. A verseny 2017 áprilisától 2018 áprilisáig tart, 15 megyében. A jelölés minden hónapban egy adott megyében/régióban zajlik:jelenleg épp Biharban, egészen vasárnap éjfélig. És hogy mi indokolta a kezdeményezést? Elsősorban az, ami a magazin szerkesztését is jellemzi: a szép és a jó felmutatásával ellensúlyozni azt a sok negatívumot, ami a médiából árad, hangzott el a beszélgetés keretében.​

IMG_9879_SZLN_2017_24_Timbersports_MolnarF

Favágóverseny fejszével, láncfűrésszel

Látványos esemény színesítette az 5. nagyváradi Szent László Napok programját: szombaton a várban rendezték meg a Stihl Timbersports Román Országos Bajnokság döntőjét. A résztvevők több versenyszámban bizonyították ügyességüket, erejüket, és nem utolsósorban gyorsaságukat, hiszen a farönkök mellett az idő volt az egyik legfőbb tényező, amivel meg kellett „küzdeniük”. Úgy tűnik, hogy ebben a világszerte egyre népszerűbb sportban a Bihar megyeiek különösen jeleskednek, hiszen az első három helyezett mindegyike székelyhídi: I. lett Dan Petrescu, II. Nagy Botond, III. pedig Cser Szilárd.​

sajto_borito1_k

Szent László és Nagyvárad régi képeslapokon – rendkívüli albumot mutattunk be

Zsúfolásig telt a váradi vár konferenciaterme június 22-én, csütörtökön, Balázs D. Attila Szent László és Nagyvárad régi képeslapokon című történelmi albumának a bemutatóján. A szép kivitelű, igényes kötetet beszerezhetik a Szent László Napok információs pultjánál, valamint az Illyés Gyula, a Libris Antica és a Dávid Könyvesboltban is, de hamarosan szerte a Kárpát-medencében.

„A Szent László Napok kiemelt jelentőségű könyve ez, hiszen megjelentetése épp a most zajló rendezvényre lett időzítve, tartalma pedig valóban ezer szállal kötődik városalapító nagy királyunkhoz” – mondta a szerző beszélgetőtársa Nagy József Barna, a kötet kiadója, a Magyar Polgári Egyesület elnöke.

A nagy számban megjelent érdeklődők megtudhatták, hogy milyen hosszú, fáradtságos és összetett munka áll a mögött, hogy ez az igényes kötet elkészülhetett épp a bemutató napjára. A színes kiadvány szerkesztésekor ugyanis különös gondot fordítottak arra, hogy a képek a lehető legmagasabb szinten legyenek reprodukálva és a nyomdai megjelenés is a lehető legkiválóbb minőségű legyen.

A közel másfél órásra nyúlt könyvbemutató alatt elhangzott, hogy több mint 150 olyan régi képeslapot tartalmaz a kiadvány, amely valamilyen módon a városalapító személyéhez, illetve emlékéhez kapcsolódik. A kötet az 1942-es Ünnepi Szent László hétről is érdekes anyaggal szolgál, mindemellett ritka, felnagyított, helyi kiadású bélyegek is szerepelnek az albumban. Maga a képanyag a szerző saját gyűjteményéből, valamint a Zempléni Múzeum és az Országos Széchenyi Könyvtár kollekciójából állt össze.

A kötetlen és kellemes hangvételű bemutatón kiderült, hogy helytörténeti vonatkozásban is sok csemegét kínál a mű, az időutazás mellett pedig hangsúlyos szerep jut benne a váradi jelennek és a kifürkészhető jövőnek is. Hogy ez pontosan mit takar, azt minden lokálpatriótának érdemes a könyvből elolvasnia, mert ennek a kötetnek minden – váradi – magyar család könyvespolcán ott kell lennie.

SZLN2017_events_gyermekfesztival_k

Gyermekfesztivál a kulturális fesztiválban

Kézműves játszóházba várták a gyerekeket szombaton egész nap a Debreceni Művelődési Központ és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat munkatársai, valamint a telegdi fajáték-készítők. Az ügyes kezű résztvevők festhettek, papírból koronát, csigát vagy pillangót készíthettek, babákat, bőr- vagy fonalkarkötőket állíthattak elő, nemezelhettek, sőt, akinek ahhoz volt kedve, annak az arcát is kifestették.

Eközben a nap folyamán a vár belső udvarában a telegdi játékkészítők szerveztek tradicionális jellegű népi játszóteret. A gyerekek huszonötféle fajátékkal szórakoztak, kipróbálhatták a célbadobást, a hordólovaglást, sőt, még a malacdobálást és a csirkeröptetést is, természetesen nem valódi, hanem gumiból készült állatfigurákkal.

A várudvarban délelőtt és délután a debreceni Ort-Iki báb- és utcaszínház gólyalábasai szórakoztatták a fák árnyékába gyűlt gyerekeket és felnőtteket. A társulat, amely most először lépett fel Váradon, érdekes hangzású nevét egy osztják kisistenről kapta, akit a hagyomány „világügyelő férfinek”, vagyis Ort-Ikinek nevezett el. A művészek óriásbábokkal és vásári attrakciókkal hívogatták közönségüket, amely megleshette egyebek közt a kentauridomítás mikéntjét is.

A bölcsődés, tehát 3 év alatti korosztálynak szólt a Kerekítő bábos torna, amely már visszatérő vendége a Szent László Napoknak. A várszínház bejárata melletti zöldövezetben elhelyezett baba-mama sátorban mondókákkal, énekekkel és ölbéli játékokkal várták a kicsiket, majd a Holdvilág Dúlakör szervezésében ugyanitt Bernád Ilona bába tartott előadást a csecsemőgondozás népi hagyományairól.

Székelyföldi Legendárium csapata is már régi barátunk, ők idén a gyermekeknek szóló rajzfilmvetítések után új kiadványukat, A sziklahitű király. Szent László Kárpát-medencei legendáriuma című könyvet is bemutatták az érdeklődőknek. Fazakas Szabolcs, a Székelyföldi Legendárium vezetője és Gyöngyösi János történeti grafikus elmesélte: a könyv szoros összefüggésben áll egy nappaliszőnyeg-méretű térképpel, ez utóbbin ugyanis a grafikus megjelenítésében mind a 224, a könyvben felbukkanó legendahelyszín megtalálható. A serdülőkortól időskorig ajánlott kötet egyik részét alkotó kalandregényben Szőr Manó lovag, akit a képzőművész önmagáról mintázott, végigveyeti Zetét, a székely pásztorlegénykét azokon a Kárpát-medencei helyszíneken, ahol a lovagkirályról még legendákat őriz az emlékezet.

Népi hangszerekkel, élő és interaktív muzsikálással szólította meg közönségét a sepsiszentgyörgyi Evilági együttes, amely ezúttal Varró Dániel méltán közkedvelt gyermekverseinek megzenésített változatait tartalmazó, Dalóka című albumának anyagát hozta el Váradra, de bemutatták új, székelyföldi legendákat feldolgozó lemezük egy-egy dalát is. Délután a Tintaló Cirkusz művészei szórakoztatták a kicsiket a várfal tövében felállított sátrukban – ők vasárnap délelőtt is szeretettel várják a gyerekeket.

20170624_121254_k

Múltidézés az Elszármazottak találkozóján

Egy ilyen jellegű rendezvényhez illően a nosztalgia jegyében zajlott az Elszármazottak találkozója az 5. Szent László Napok szombati napján. Az érdeklődés igen nagy volt az esemény iránt, így szépszámú közönség előtt vetíthették le Villányi Zoltán Erdély nyugati ablakában című filmjének egy részét, amely természetesen a Pece-parti Párizs hangulatát idézte meg. Az esemény keretében előbb Soós Csabával beszélgetett Török Sándor szervező, majd Biluska Annamária színésznőt szólította ki a közönség soraiból. Soós Csabától megtudhattuk: egy nemzetközi cég vezető beosztású munkatársaként elkerült Váradról, de igazából nem tekinti magát „elszármazottnak”, hiszen ténylegesen soha nem költözött el innen. Biluska Annamária kolozsvári születésű, 1963 és 1973 között játszott a váradi színházban. Szívesen gondol vissza az itt eltöltött évekre, és bár sok helyen megfordult pályája során, „Várad az, amelynek olyan varázsa van, hogy most is itt vagyok”, fogalmazott.

A következőkben a Metropol Group tagjait szólította a pódiumra Török Sándor. A beszélgetés apropóját természetesen az adta, hogy egy olyan eseményre készültek a legendás nagyváradi együttes tagjai, amelyre „csekély” 38 évet kellett várni: arra, hogy egy rendezvény keretében, egy este lépjenek fel az Omegával. Erre pedig vasárnap este kerül sor, az 5. Szent László Napok keretében.​

oromfozes_honlapra_k

Örömfőzés öröménekléssel

Olyan örömfőzés kerekedett az 5. Szent László Napok utolsó előtti napján, szombat délelőtt, hogy a résztvevők dalra is fakadtak – a hangot a Váradi Dalnokok adták meg, akik maguk is főztek az eseményen. Összesen tíz csapat mérte össze gasztronómiai rátermettségét, tehetségüket pedig mi sem bizonyította jobban, mint az, hogy hamar kiürültek az üstök. A főzök többsége Váradról, illetve az Érmellékről érkezett, de volt egy csapat Ráckevéről is. Érdekesség, hogy két résztvevő csapat is főzött kölest, amit ugyebár Szent László korában is használtak. És további kuriózum, hogy a szombat este színpadra lépő KFT együttes tagjai az Érmelléki Gazdák Egyesülete által főzött körömpörköltből laktak jól.

Az örömfőzés keretében mutatta be Kölcsönkért kovász című könyvét a Gasztroangyalból jól ismert, csíkmadarasi Gáll Tímea. Mint elmondta, a férjével, Gáll Leventével közösen működtetett panzió vendégei évek óta kérik, hogy jegyezze fel a receptjeit, hogy ők lemásolhassák – ez adta az ötletet az Ádám Gyula fotóival igazi albummá varázsolt kötethez. A „kosztos könyvet” a helyszínen sokan megvásárolták és dedikáltatták.

Ugyanakkor a főzőverseny idején az arra járók Debrecen hungarikumát, a páros kolbászt is megkóstolhatták.

akiknek_k

Akiknek szívesek tapsoltunk – Csíky Ibolyára és Varga Vilmosra emlékeztünk

Akiknek szívesen tapsoltunk: a közelmúltban elhunyt Csíky Ibolya és Varga Vilmos színművészekről szóló megemlékezést is tartottak a péntek koraesti órákban a nagyváradi Szent László Napok keretében. A művészek személyiségét, alakításait szeretteik, pályatársaik, az őket szerető és tisztelő nézők idézték fel, és az eseményen levetítették Piski Norbert Varga Vilmosról forgatott filmjét, illetve a Csíky Ibolyáról szóló Ifjúság és vénség című, Boros Zoltán által a Román Televízió számára készített portréfilmet.